Advent első vasárnapja

A karácsonyi ünnepvárás kezdete, az advent első vasárnapja minden évben november 27. és december 3. közé esik. A november 30-i András naphoz legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük, ekkor gyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Adventi összeállításomban az adventi szokásokról, hagyományokról és érdekességekről olvashatsz.

Advent első vasárnapja

Rainer Maria Rilke: Advent

A szél pásztorként űzi-hajtja
az erdőn pehely-nyájait,
s a fenyők sejtik, mára-holnapra
gallyukat fények szentelik,
s hallgatóznak. A havas útra
szélesen borul a sok ág,
szelet fog, s várja kinyúlva
a dicsőséges éjszakát.

Fordította Tornai József

A karácsony előtti négy hetes időszakra, azaz advent idejére több jeles nap is esik és ebből adódóan több babona, hiedelem és hagyomány társul hozzá. Az adventi szokások egy része termékenységvarázslás volt, ugyanakkor megjelentek a boszorkányoka gonosz, a rossz szellemek elűzésére vonatkozó rituálék is.

“Kiskarácsony, nagykarácsony…” dalolják a nótában. De vajon mi a nagykarácsony és mi a kiskarácsony? A november 30-i András-naptól kiskarácsonyig (ami valójában január 1) tartó időszak babonáit, hiedelmeit gyűjtöttem össze ebben a bejegyzésben.

Az adventi időszak fontos hírnökei az angyalok. Bibliában az angyalok Isten küldöttei, feladatuk az isteni üzenetek továbbítása, hívő emberek szolgálata, különösen a gyermekek képviselete, védelme. Az angyalok Isten teremtményei, erejük és hatalmuk által magasabbrendűek az embernél. Jó és rossz angyalok egyaránt léteznek, de természetesen jó embrekhez csak a jó angyalok látogatnak el. Olvass tovább és tudd meg, mit üzennek az adventi vasárnapok angyalai a négy adventi hétvégére!

Rorate vagy hajnali mise vagy angyalmise vagy aranyos mise a római katolikus egyházban advent első vasárnapjától karácsony első napjáig minden nap hajnalban tartott szentmise. Juhász Gyula verse ezt a rituálét mutatja be.

Az adventi időszakhoz hozzátartoznak a fények. 

Budapest karácsonyi fényei engem állandóan lenyűgöznek. Bár nem a fővárosban születtem és csak felnőttként költöztem ide, egyszerűen imádom. Szeretem a ködös hétköznapokban és az ünnepi fényeiben egyaránt. Egy csodálatos videót és Kosztolányi Dezső Budapest című versét hoztam, hogy ezáltal másokkal is megszerettesem a világ egyik legszebb városát.

Ha régebb óta követed blogjaim, talán tudod, hogy ilyen tájban meg szoktam hirdetni egy kültéri adventi dekorációs versenyt. Az idén ez elmarad, de szívesen megmutatom az előző évek eredményeit, mert igazán megérdemlik és érdemes megnézni mindegyiket.

2016-ról egy videó van :

https://youtu.be/cwHJphLTDL8

2019-es eredményről itt olvashatsz:

2020-ban ez lett az eredmény:

Legszebb adventi dekoráció 2020 verseny második helyezését igazán megérdemelten a pirospaprikájáról és hímzéséről is híres Kalocsa városa nyerte. A dunaparti város több pontján is található adventi díszítésTarts velem egy sétára és csodáld meg Kalocsa karácsonyi fényeit!

A makói betlehem nem vett részt a Legszebb adventi dekoráció 2020 versenyben, de úgy gondoltam, bemutatom. Makó és Makovecz Imre neve teljesen összeforrt, így nem csoda, hogy még a betlehem is a magyar organikus építészet atyjának stílusában készült. A Makovecz téren (hol máshol!) felállított betlehemről az RTL klub híradója készített egy videót. 

A Vörsi Betlehem történetének több mint 70 évében fogalommá vált. Az apró Somogy megyei falu határainkon túl is hírnevet szerzett magának az évente felépített csodálatos betlehemével. Az ötven négyzeteres, Európában legnagyobb beltéri betlehemet évente 40 ezren keresik fel, sokan a határainkon túlról is.

“Kiskarácsony, nagykarácsony…” dalolják a nótában. De vajon mi a nagykarácsony és mi a kiskarácsony? A november 30-i András-naptól kiskarácsonyig (ami valójában január 1) tartó időszak babonáit, hiedelmeit gyűjtöttem össze ebben a bejegyzésben.

Még mielőtt hiányolnád a kertet…

A természethez vezető legközelebbi út télen is a kertünk. Kerti munkák ugyan nincsenek, de a szürke napokat megszínezhetjük, hangulatossá tehetjük némi kézügyességel és leleményességgel. A kert dekorálás karácsony és advent idején sokkal több lehet, mint a fényfüzérek kihelyezése. Olvasói kert dekorálási ötletekből szemezgettem.

A készülődés közepette sem feledkezzünk meg a család kényeztetéséről.

Angol teakenyér ünnepi gyümölcsös finomság, ami nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető. Nem egy egyszerű, hagyományos gyümölcskenyér, igazi angol süteményhez méltóan a gyümölcsök egy éjszakát fűszeres teában áznak. Egyszerű, gyors recept, amit érdemes kipróbálni.  

Az angolokról köztudott, hogy kedvenc italuk a tea. A mindennapokban többynire csak tejjel isszák a fekete teából készülő nedüt, de van ünnepi, fűszeres teájuk is. A karácsonyi angol tea különlegessége az, hogy a tej mellett cukor is kerül bele, jellegzetes ízét pedig a zamatos keleti fűszerek adják meg. Igazi testi-lelki kényeztető, amit érdemes kipróbálni. Az angolok leggyakrabban angol teakenyeret fogyasztanak hozzá, aminek a gyümölcseit épp fűszeres teába áztatják be sütés előtt. 

Adventi koszorú mézeskalácsból is készíthető. Magam még sose álltam neki, mert egy kicsit macerásnak tartom és szeretem, hogy az adventi koszorúm alapja örökzöldekből áll. Takács Ildikó olvasóm viszont évek óta készíti és most meg is osztja hasznos tapasztalatait.

És ha verssel kezdtem, úgy illik, hogy azzal is fejezzem be.

Advent első vasárnapja az András naphoz (november 30) legközelebb eső vasárnap. Ekkor gyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. A dátuma változó, de mindig november 27. és december 3. közé esik. 

Kattints Aranyosi Ervin: Advent – első gyertya című verséért.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük