Adventi gyertyák jelentése
Az adventi koszorúra kerülő adventi gyertyák száma és színe is jelentéstartalommal bír. Hagyományosan négy gyertyát teszünk az adventi koszorúra, minden adventi vasárnapra egyet. Itt van az adventi gyertyák jelentése.
Adventi gyertyák jelentése
Advent a keresztény kultúrákban a karácsonyt megelőző várakozás időszaka, az azt megelőző négy vasárnap. Az advent szó jelentése „eljövetel”, a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A kelták lakta Galliában már az V. században is ünnepelték Szent Márton napjától, azaz november 11-től. Innen terjedt el a Római Birodalom többi részére is.
A XI. században VII. Gergely pápa négyre rövidítette az adventi időszak vasárnapjainak a számát, amit aztán a protestáns felekezetek is átvették. A keleti egyház nem tartja liturgikus ünnepként az adventi időszakot, de böjti időszakot tart már november 14-től.
Advent változó ünnep, első vasárnapja minden évben más időpontra esik. Az advent időpontjának kiszámítása nem ördöngösség, mindig a november 27. és december 3 közé eső vasárnap. Abban az évben , maikor december 3-ra esik, akkor december 24-e, azaz szenteste és a negyedik adventi vasárnap egy napra esik.
Az adventi időszak reggeli miséjét roratenak hívják és igen népszerűek az Adventi versek is.
A mai adventi koszorú ősét Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette Hamburgban a XIX. században. Egy fenyőkkel díszített, felfüggesztett szekérkeréken 24 fehér gyertyát helyezett el, minden adventi napra egyet-egyet.
Manapság az adventi koszorú általában fenyőágból és egyéb örökzöldekből készül, amelyet négy gyertyával díszítenek. Katolikus hagyományokon alapulva 3 gyertya színe lila, egy pedig rózsaszín. A lila a bűnbánat, a megtérés színe, míg a rózsaszín az örömé.
A gyertyákat vasárnaponként vagy előző este gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A rózsaszín gyertyát a harmadik vasárnapon kell meggyújtani. Advent utolsó vasárnapján már mind a négy gyertya ég.
Az adventi gyertyák jelentése a meggyújtásuk sorrendjében:
Első lila gyertya jelentése: Ádám és Éva, akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást, hitszimbóluma
Második lila gyertya jelentése: Zsidó nép, akinek megígérte Isten, hogy a Messiás tőlük származik, reményszimbóluma
Rózsaszín gyertya jelentése: Szűz Mária, aki megszülte a fiút, öröm szimbóluma
Harmadik lila gyertya jelentése: Keresztelő Szent János, aki Jézus eljövetelét hirdette és készítette az utat az emberek szívéhez, a szeretet szimbóluma
Az adventi koszorúkra négynél több gyertya is kerülhet, de a számuk mindenképp néggyel osztható legyen. Ha nyolc gyertyát rakunk, akkor párosával kerüljenek a gyertyák egy más mellé, tizenkét gyertyánál pedig négy darab hármas csoportot képezzünk.
Nagyon fontos, hogy a gyertyákat biztonságosan helyezzük el, hogy megelőzzük a lakástüzeket.