Advent, a várakozás időszaka

Advent a keresztény kultúrákban a karácsonyt (december 25.-ét) megelőző negyedik vasárnaptól négy héten át tartó időszak. A november 30-i András naphoz közelebb eső vasárnap kezdődő periódus a Jézus eljövetelére való készülődés, a várakozás, a remény időszaka. Különös jelentőségük van az adventi vasárnapoknak, amikor meggyújtjuk az adventi koszorú gyertyáit. Az advent története és szokásai mellett azt is elmondom, hogy számolható ki egyszerűen az advent első vasárnapjának dátuma.

advent 2017

Mi az az advent?

Adventnek a karácsonyt megelőző négy hetet, Jézus eljövetelére való készülődést, a várakozást, a remény időszakát hívjuk. Advent első vasárnapjával kezdődik az ünnepi készülődés, ami egyben az egyházi év kezdetét is jelenti.

Az advent a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. Egyes vidékeken „kisböjtnek” nevezték ezt az időszakot.

Adventi szokások

Több szokás, hagyomány is kapcsolódik az adventi hetekhez: a roráte, a hajnali mise, vagy az „Ó” felkiáltással kezdődő énekek éneklése, a szentcsalád-járás. A 20. század közepéig böjt is tartottak, ami alatt tilos volt hangos mulatságokat, fényes esküvőket tartani.

Advent első vasárnapján indul az egyházi év, kezdetét ahgyományosan éjféli haranszó jelzi. Az advent hetei alatt a vallálos emberek a Mária tiszteletére elmondott – „aranyos vagy „angyali” jelzővel illetett – hajnali misére (rorate) jártak és szigorúan böjtöltek.

Egykoron a hajadon lány, ha azt akarta, hogy sok udvarlója legyen, a hajnali misére hívő harang köteléből titokban levágott három kis darabot és belefonta a hajába.

Az Alföldön a lányok a hajnali mise kezdetét jelző harangszóra mézet és cukrot ettek, hogy a jövendőbelijüket magukhoz édesgessék.

At erdélyiek meg – nehogy a sokszor állatok bőrébe bújt boszorkányok az otthonukba bejussanak – a ház valamennyi ajtaját, ablakát, meg az ólakat is gondosan bezárták a hajnali mise idejére.

Régebben szokás volt a szentcsaládjárás is, a hívek minden nap más famíliához vitték a Szent Család képét, és a kép mellett közösen imádkoztak.

Az adventi hónap szenjeihez is kötődnek szokások. Dece,ber 4-én, Borbála napján a vázába gyümölcsfaágakat tettek, a rügyezésről a lányok kitalálták, mikor mennek férjhez. December 6-án, Szent Miklós napján jön a Mikulás, a szegényeket segítő püspök utóda.

December 13-án, Luca napon kezdtek a szépfaragásnak, hogy karácsonykor kiderüljön, ki a boszorkány.

„Kiskarácsony, nagykarácsony…” daloljuk a nótában. De vajon mi a nagykarácsony és mi a kiskarácsony? A november 30-i András-naptól kiskarácsonyig tartó időszak babonáit, hiedelmeit gyűjtöttem össze ebben a bejegyzésben. Persze elmondom azt, mit nevezünk kiskarácsonynak, és mit nagykarácsonynak.

Az advent ünneplésének története

Az advent ünneplése az 5. századi Galliáig nyúlik vissza. A jórészt kelták lakta területen ekkor még hosszabb volt a karácsonyt megelőző böjti idő, Szent Márton (november 11.) ünnepével kezdődött. Később a szokás a Római Birodalom többi részén is elterjedt. A 11. században VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi időszak vasárnapjainak a számát. Ezt aztán a protestáns felekezetek is átvették.

A keleti egyház nem tartja liturgikus ünnepként az adventi időszakot, de a 8. századtól böjti időszakot tart a karácsony előtt, november 14-étől. Az adventi idő alatti böjtölés szokása tulajdonképpen a húsvétot megelőző nagyböjtöt utánozza.

Az advent fontos kelléke, az adventi koszorú a 19. századból származik. Az első adventi koszorút Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette. Egy felfüggesztett szekérkeréken 24 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig.

Később az egyszerűség kedvéért négy gyertyát helyeztek el a koszorúra, minden vasárnapra egyet és ezt gyújtották meg. A katolikus liturgia szerint az adventi koszorún három lila és egy rózsaszín gyertya található, a rózsaszínt a harmadik vasárnap kell meggyújtani.

Az adventi időszakhoz ma már hozzá kapcsolódik az adventi naptár és a szinte minden városban tartanak karácsonyi vásárokat, ahol a városok legszebb tereit öltöztetik ünnepi díszbe és kézművesek kínálják szebbnél szebb portékáikat.

Az áruházak és bevásárló központok bronz-, ezüst- és aranyvasárnapi nyitva tartással csábítják az ajándékokra vadászó százezreket.

Mikorra esiknek az adventi vasárnapok?

Advent első vasárnapja mindig az András napjához (november 30) közelebb eső vasárnap és december 25 közötti négy hét. Advent első vasárnapja legkorábban november 27-re, legkésőbb december 3-ra eshet.

Sokakat megtéveszt, ha a december 24-e vasárnapra esik, ahogy most 2023-ban is. Az ilyen években szenteste és advent utolsó vasárnapja egybeesik, hisz a karácsony (december 25) előtti 4 vasárnapot tekintjük adventnek. Ne tévesszen meg tehát, hogy december 24-e vasárnapra esik. Az advent vasárnapjait december 25-éhez viszonyítva számítjuk, az azt megelőző 4 vasárnap lesz advent. Tehát az idén dec. 24, dec. 17, dec. 10 és december 3. Ebből következik, hogy az idén december 3-án gyújthatjuk meg az első gyertyát.

További olvasnivalók az adventről

Bármilyen szép is az adventi koszorú, bizony komoly veszélyt rejthet. Az örömteli várakozás időszaka hamar végzetessé válhat, ha nem biztonságos koszorút használunk, vagy nem megfelelő helyre tesszük, illetve magára hagyjuk. Az adventi gyertyák okozta lakástűz egy kis odafigyeléssel megelőzhető. Már is mondom, mire figyelj, hogy megelőzd az adventi gyertyák okozta tüzet.

A karácsony előtti négy hetes adventi várakozás megszínezéséhez és megízesítéséhez hoztam egy válogatást. Lesznek benne olvasnivalók, meghitt adventi helyszínek, csináld magad (DIY) ötletek és receptek is.

Az adventi időszak fontos hírnökei az angyalok. A Bibliában az angyalok Isten küldöttei, feladatuk az isteni üzenetek továbbítása, hívő emberek szolgálata, különösen a gyermekek képviselete, védelme. Az angyalok Isten teremtményei, erejük és hatalmuk által magasabbrendűek az embernél. Jó és rossz angyalok egyaránt léteznek, de természetesen jó embrekhez csak a jó angyalok látogatnak el. Olvass tovább és tudd meg, mit üzennek az adventi vasárnapok angyalai a négy adventi hétvégére!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük