Mondd el virággal! – Nőnapi virágok üzenete

Március 8-a, a Nőnap a nők tiszteletéről, megbeszüléséről szól, melynek hagyományos ajándékai a virágok. Virágokkal szinte minden érzést, lelkiállapot kifejezhetünk. Egy-egy szál virág vagy a belőlük készült alkotás egyaránt képes közvetíteni és magasztossá tenni az öröm, a vigasztalás, a hála, a szeretet, a szerelem, a köszönet, a barátság, a tisztelet pillanatait. A nőnapi virágok üzenete egyértelmű: szavakkal ki nem fejezhető köszönet. Most a leggyakrabban ajándékozott nőnapi virágok üzenetét hoztam el.

nőnapi virágok üzenete: színes virágcsokor a köszönet kifejezése

Nőnapi virágok üzenete

Az emberiség sosem tudott növények nélkül létezni. Már az ókori emberek ünnepeinek is fontos kellékei voltak a virágok. Minden kornak megvoltak, megvannak a sláger növényei, kedvenc virágai. A trendek folyamatosan változnak, de a virágajándékozás szokása sose megy ki a divatból.

Elődeink hamar felismerték, hogy a virágok színével, formájával üzenni is lehet. Virágnyelv használatára már a Bibliában is találunk utalásokat. Leginkább a szerelmesek mondták el virággal egymásnak érzelmeiket, de gyakran a kémek, összeesküvők is a virágok jelnyelvével kommunikáltak.

Az 1818–ban napvilágot látott első Virágnyelv Szótár már több, mint 800 növény jelentését tartalmazta.

Rózsa, mint ősi kommunikációs eszköz

A rózsa évezredek óta a legkedveletebb növény, nem csoda, hogy kommunikációs célú használata is kialakult. Erre utal a latin sub rosa (a rózsa alatt) kifejezés is, mint a titoktartási kötelezettséggel járó, illetve bizalmas közlés képletes kifejezése. A rózsa már az ókorban is a hallgatás jelképe volt. A görög mitológiában Amor rózsát ajándékozott a hallgatás istenének, Harpokratésznek, hogy ne árulja el Vénusz beszédeit és tetteit. A lakomákon az asztal fölé rózsákat függesztettek annak jeléül, hogy az elhangzottakat nem viszik nyilvánosság elé.

Régi várakban, palotákban mint például a Sárospataki vár is külön rózsaszobákat is kialakítottak. A 16. századtól VI. Adorján pápa kezdeményezésére a rózsa gyónási titokra utaló díszítésként szolgál a gyóntatószékeken.

Bár a virágokkal való üzengetés szokása kikopott, a virágajándékozás, köztük a rózsáé is hozzátartozik mindennapjainkhoz. Névnap, születésnap nem múlhat el virágok nélkül, ahogy a március 8-i Nőnap sem.

A rózsa és színeinek üzenete

Rózsa: boldog szerelem, szépség, a szerelem, mulandóság, jó szerencse,  boldogság, csend, egy szál rózsát ajándékozni az egyértelmű szerelem jelképe, míg rózsát csokorban adni az áhított szerelemé, száz szál rózsát ajándékozni a mindent felperzselő, olthatatlan vágyódás jelkép, legrégebbi ismert ábrázolása 3500 éves, az ókori görög knósszoszi palota egyik freskóján található, a parfümkészítés egyik legfontosabb alapillata, a júniusi hónap virága

Rózsa, fehér: tiszta szeretet, távolságtartás, ártatlanság, szerelem, megbecsülés, tisztaság, Szűz Mária epitheton ornansa (díszítő jelzője), a „tövis nélküli rózsa”, Mária bűntől mentességére utal, a reneszánsz képeken a rózsafüzérek Mária tövis nélküli rózsakoszorúira utalnak, Árpádházi Szent Erzsébet virága
Rózsa, fehér és vörös együtt: egység
Rózsa, piros, vörös: szerelem, szenvedély, tökéletesség, nőiesség, szenvedés, lángoló szerelem, a latin rosa szóból ered, mely pirosat jelent, már az ősidőkben is a szerelem jelképe volt, a házasság ötvenedik évfordulójának kísérője
Rózsa, rózsaszín: tökéletes boldogság
Rózsa, sárga: a szerelem csökkenése, féltékenység, hűtlenség, irigység
Rózsa, sötét karmazsin: gyász
Rózsa tövis nélkül: szerelem első látásra
Rózsabimbó: szépség és fiatalság, szerelemben ártatlan szív
Rózsabimbó, fehér: lányság, hű maradok érzelmeimhez
Rózsabimbó, vörös: tisztaság és kedvesség
Rózsaszár: elutasítás
Rózsacsokor: hála, áhított szerelem
Rózsalevél: reménykedhetsz

Nőnapkor legtöbbet ajándékozott virágok jelentése

A virágnyelv minden virághoz társít egy jelentéstartalmat. Az egyes virágfajták gyakran a színüktől függően mást-mást üzennek. Magam is összefoglaltam már ezeket, sőt egyes virágok szimbólumrendszeréről külön bejegyzéssorozatban is említést tettem. Külön bejegyzésben szóltam a virágok színének üzenetéről.

Szóltam már a nőnap virágairól is.Nézzük, melyek a nőnap virágai, kinek milyen virágot illik ajándékoznia nőnapra!

Most a nőnapkor legtöbbet ajándékozott virágok üzenetetét veszem számba.

Amarílisz

A büszkeség és a költészet virága, akit megajándékozunk vele, arra büszkék vagyunk, a vele való ismertség érték számunkra, menyasszonyi csokorban azt mutatja, hogy a menyasszony büszke természetű, persze a legjobb értelemben

Frézia

Ártatlanság, figyelem, mindig megbízhatsz bennem

Hortenzia

Köszönöm, hogy megértesz; Ridegség, szívtelenség. A gondtalanság virága, fiatal leányok növénye

Hóvirág

Remény. lelkesedés, lendület, remény, tisztaság. „Örvendj a jelennek és a jövőnek, s a szomorú múlt emlékeinek ne engedj helyet a szívedben.” A népnyelv úgy tartja: óvatosnak kell lenni azzal a férfivel, aki elhív bennünket hóvirágot szedni, mert könnyen lehet, hogy gólyahírrel térünk majd haza.

Ibolya

Szerénység, hűség, ártatlanság, kihangsúlyozott szépség, gondolataimban vagy, Mária alázatossága. A görögök használták a megnyugvás és az alvás előidézésére. A fehér ibolya boldogságot, megújulást jelenet, míg a kék a hála virága

Kaktusz

Kitartás, állhatatosságm állóképesség, melegség, kitartás. Megküzdök a szerelmedért.

Kála

Szépség. varázslatos szépség, akár ajándékba adva, akár menyasszonyi csokorba kötve jelentése: csokor gazdájának szépségéhez kétség nem fér, a házasság hatodik évfordulóján is ajándékozható

Kamélia (japán rózsa)

A hála, szépség, csodálat, tökéletesség, szerencse férfiak számára, szeretetre méltóság, szerencsém van veled, kedvességed elbűvöl; Csodálattal adózom neked. Fehér: Csodálatos vagy, Rózsaszín: Vágyódom utánad, Vörös: Láng vagy a szívemben

Liliom

Gazdagság, büszkeség, ártatlanság, tisztaság, bódulat, az egyetlen virág, amit Krisztus nevén nevez az Újszövetségben, ezért már nagyon korán népszerű lett, V. Pál pápa 1618-ban szabályozta művészi felhasználását, Máriához és a szentekhez tartozik a kiváltságot jelképezve, bibéje miatt a nemzés szimbóluma is, a francia királyok a faj fennmaradása miatt választották. erős, fűszeres bódító illata a szellem és az érzékek együttesét, ellentétét is jelezheti. Kék: titkos hódolódtól, Narancs: gyűlölet, Sárga: hamis és gyöngéd. Fehér: ártatlanság, tisztaság, szüzesség, méltóság, fenség, remény,Isteni veled lenni

Orchidea

itka szépség, szerelem, kifinomultság, szép hölgy, a gyerek kínai jelképe, érett báj, szépség, hosszú élet, luxus, vágy, keleten a kifinomultság, műveltség, gyöngédség szimbóluma, a házasság huszonnyolcadik évfordulóján ajándékozzák, orchideát ajándékozzunk annak a nőnek, vagy férfinak, akinek műveltségét és tudását nagyra becsüljük, aki a kifinomult ízléséről híres

Tulipán

Tökéletes szerető, hírnév.

Szegfű és színeinek üzenete

Szegfű: elragadtatás, megkülönböztetés, isteni szeretet, világi szerelem , életöröm, hiúság, Passió, Krisztus kereszthalálának szimbóluma, a januári hónap virága, magyar neve is utal arra, hogy levele és termése is szeg alakú
Szegfű, bíbor: szeszély
Szegfű, fehér: kedves, ártatlan, tiszta szerelem, jó szerencse, a passiót, Krisztus kereszthalálát szimbolizálja
Szegfű, piros: a világi szerelem, életöröm és hiúság jelképe, a francia forradalomban piros szegfű volt a royalisták jelképe, a 20. század elején pedig a szocialistáké lett
Szegfű, rózsaszín: soha nem foglak elfelejteni
Szegfű, sárga: csalódtam benned, visszautasítás
Szegfű, vörös: érted fáj a szívem, csodálat

Virágcsokrok üzenete

A virágajándékozásnál fontos, hogy mindig friss virágot adjunk, hisz a hervadt virágcsokor a visszautasított szerelmet jelképezi.

A vegyes virágokból összeállított csokroknál a virágok összhatása dominál, míg csak az egyfajta virágokból készült csokor jelentéstartalommal bír. Különösen igaz ez az önmagában adott virágokra.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ezek a jelentéstartalmak mára már elvesztették jelentőségüket. Nyugodtan ajándékozz bármilyen virágot, ha szívvel-lélekkel, őszintén adod át biztos átmegy az üzenete és örömet szerzel vele a megajándékozottnak. 

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük