Ezt üzeni a virágok színe – színek szimbolikája

A virágok színének jelentése évszázadok óta foglalkoztatja az embereket. Elődeink sokkal nagyobb figyelmet fordítottak a színek szimbolikájára, mint a 21. század embere. Ahogy az idők változtak, úgy változott, finomult a színek jelentéstartalma. Napjainkban a virág fajtája és ennek üzenete a fő választási szempont, nem pedig a színe.

virágok színének jelentése, üzenete

Virágok színének jelentése 

Azt mindenki tudja, hogy a vörös rózsa a szerelem jelképe. Az már jóval kevesebb, hogy szeretet és a szerelem virágának tartott rózsa is mást üzen a különböző színekben pompázva. Sőt még az sem mindegy, hogy kinyílt vagy bimbó formájában kapjuk. A rózsa színének üzenetére már egy egész bejegyzést szenteltem, most általánosságban beszélek a színekről.

Fehér

A fehér a fény színe, az ártatlanság, a jóság, a tisztaság, a tökéletesség, hűség, tisztelet és az egyszerűség jelképe. Fehér virágot bárkinek bátran adhatunk hálánk kifejezése képpen.

Piros

A piros a vér és a tűz színe, a veszély, a szenvedély és a szerelem jelképe. Az ókori Rómában tűzpiros fátyolban házasodtak a leányok. Később vörös lámpással jelöltek meg a házakat, ahol a szenvedélyek és vágyak beteljesedhettek. Piros virágot csak közeli hozzátartozónknak, szerettünknek, szerelmünknek ajándékozzunk.

Sárga

A sárga a Nap színe, a vidámság, a boldogság, az energia és életerő jelképe. Ugyanakkor a kapzsiságé és az irigységé is, ami abból adódik, hogy a gazdagság és a jólét fokmérője, az arany is sárga színű. Különösen nyári dekorációkban találkozhatunk vele, nagyon alkalmas a figyelem felkeltésére.

Rózsaszín

A rózsaszín valójában a piros halvány változata, és a szerelmet, a vágyat, az álmodozást, a romantikát, női megérzést, gondoskodást, együttérzést, törődés önmagunkkal jelképezi. A romantikus szerelem színe, szemben a vörössel, mely a szexualitást sugározza. Bimbózó kapcsolatnál vörös rózsa helyett érdemesebb rózsaszín virágokat választani.

Kék

A kék a tenger és az ég színe, a végtelenséget, a reményt, a bölcsességet, a bizalmat, az intelligenciát szimbolizálja. Főleg világos árnyalatban nyugalmat, megbízhatóságot, elégedettséget sugároz. A kék virágok is semlegesek, pozitív üzenetűek, bárkinek ajándékozhatók.

Lila

A lila összetett szín, a piros és a kék keveréke, szimbolikus jelentése is a másik két színéből adódik, a hatalom jelképe. A lila szín árnyalatai egyaránt lehetnek inkább nyugtató és élénkítő hatásúak, attól függően, hogy a kékhez, vagy a piroshoz állnak közelebb. A beteljesületlen vágyat is szimbolizálhatja, így óvatosan ajándékozzuk.

A színek egymás mellé társítva elvesztik önálló jelentéstartalmukat. Egy vegyes színekből álló virágcsokor bármilyen alkalomra, bárkinek ajándékozható.

Szerintem túl nagy jelentőséget nem szabad tulajdonítani a virágok színének. Örülni kell minden virágnak, akkor is, ha ajándékba kaptuk. Nem érdemes azon agyalni, hogy mit üzen a szín. Márcsak azért sem, mert elképzelhető, hogy akitől kaptuka virágot, nincs tisztában a színek szimbolikájával vagy esetleg félreértelmezi azt.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük