Tulipán szimbolikája, jelentése, szimbólumrendszere

A rózsa mellett a tulipán az egyik legkedveltebb virág. Annak ellenére, hogy nálunk csak tavasszal nyílik, szinte minden évszakban kapható és nem is aranyárban, mint ahogy a középkorban. Ismerd meg, mit üzen a tulipán, azaz mi a tulipán szimbolikája, mi az egyes tulipán színek jelentése!

tulipán

Oszmán tulipán, ami meghódította az egész világot

Már honfoglaló őseink is ismertek egy pusztai tulipán fajtát, amit tűzvirágnak hívtak. Ez azonban messze áll a ma ismert nemesített tulipán fajtáktól.

Amíg nyugaton a rózsa, az ókori Perzsiában a tulipán szimbolizálta a tökéletes szerelmet. A tulipán volt a jelvénye az Oszmán-dinasztiának, az első szultámról elnevezett Oszmán birodalom uralkodóinak és fővárosuknak, Konstantinápolynak, a mai Isztambulnak. 

A hollandok pár száz éve importálták az Oszmán Birodalomból és annyira megszerették, hogy a tulipán már Hollandia jelképe.

Ugyanakkor sokan magyar virágnak tartják a tulipánt. Hozzánk is oszmán területről érkezett és itt előbb jelent meg, mint Európa nyugati országaiban. Takáts Sándor Rajzok a török világból című munkájában arról olvashatunk, hogy Batthyány Boldizsár kertjeiben korábban volt, mint Bécsben. Eszerint az 1560-as években már megtalálható volt kertjében. Alig száz év elteltével már a parasztkertek és a népdalok kedvelt virága lett.

Bloch Benjaminnak Nádasdy Ferencnéről, Esterházy Anna Júliáról 1644 körül festett arcképén ott látjuk a tulipánt. A nagyasszony asztal mellett áll, amelyen feszület, imakönyv és egy nagy váza áll tele virágokkal.

A 16. század második felében más növénygumókkal és hagymákkal együtt jutott el európai udvarokba.

Tulipán szimbolikája, jelentése

A tavaszi kertek kedvence a tulipán igen gazdag szín és formavilággal rendelkezik. Nagyon kedvelt virágcsokorba kötve, önállóan, asztaldíszként, mennyasszonyi csokornak. Kellemes, könnyed megjelenésű, sziromlevelei pedig a kerektől a hegyesig minden alakban megtalálhatóak.

A tulipán a magyar népművészeti ábrázolásban is jelentős szerepet kapott. A népi motívum megjelenik a Kalocsa környékén elhíresült kalocsai hímzésben, a székely fakapukon, és a korondi fazekasok edényein is.

Az ősi magyar tulipános ládák valószínűleg kökörcsint ábrázolnak, ezért lehet az, hogy motívumként előbb jelent meg nálunk, mint maga a virág.

Tulipánnal díszítették régen a férjhez menni készülő lányok kelengyés ládáját is, ez volt a tulipános láda, amiben az addig összegyűjtött ágyneműt, ruhát tárolta a lány.

Az európai festészet csokraiban akárcsak a jácint, a tulipán is csak a 16. század végétől jelent meg.

A tulipán mindig az érzelmeket fejezi ki, és a nőiesség ábrázolására is szolgál. A fekete színű közepét gyakran hasonlítják a női nemi szervhez.

Fekete tulipán, mint olyan, nem létezik. Mélysötét lilás árnyalatú viszont van belőle, ami szinte feketének látszik. Ha kék tulipánt látunk, akkor fogjunk gyanút, mert elvileg kék színű sem lehet ez a virág.

A tulipán napjainkban Hollandia nemzeti virága, minden év januárjának harmadik szombatján Nemzeti Tulipán Napot tartanak, ahol 20.000 szál tulipánt osztanak szét a látogatók között.

Tulipán jelentése, üzenete

Akárcsak a tulipán maga, a tulipán szimbolikája is igen változatos, összetett.

Az alábbi jelentés tartalmakat társítják hozzá:

  • tökéletes szerető,
  • hírnév,
  • természetesség,
  • játékosság,
  • vidámság,
  • lángoló szív.

A tulipán a 19. századi székely szerelmi szimbolika jellemzője. A magyar népművészetben a tulipán a liliomot helyettesíti.

Tulipán színek jelentése

A tulipán szimbolikája, jelentése a különböző színekben más-más módn jelenik meg.

  • Fekete tulipán: ritka volta miatt azt mutatja, hogy a megajándékozott személy mindennél drágább nekünk,
  • Rózsaszín tulipán: Higgy nekem, szerelmi vallomás, a szerelem hírnöke.
  • Sárga tulipán: mosolyod olyan, mint a napfény, a féltékenység hordozója,
  • Tarka tulipán: csodálatos szemek,
  • Vörös tulipán: Higgy nekem, szerelmi vallomás, a szerelem hírnöke.

Tulipánok nem csak a festőknek adtak ihletet. Több irodalmi műben is olvashatunk róluk. Mindközül az egyik kedvencem Kányádi Sándor: Néma tulipán című írása.

Keukenhof, a világ legnagyobb tulipánparkja – videó

https://youtu.be/NdVwkXSz-1A

További olvasnivalók a tulipánról

A csodálatos szín és formavilágú tulipán (Tulipa sp., régi nevén: tulipánt) a tavasz kertek megszépítője, az egyik legkedveltebb tavaszi hagymás növény. Szépségén túl nagy erénye, hogy egyszerűen gondozható. Őszi ültetéssel már a következő évben hozzá gyönyörű virágait. A teleltetéssel nem kell bajlódni, sőt még magától is szaporodik. Az első évben cserépben is virágoztatható. Az így nevelt tulipánhagymákat az elnyílás után érdemes azonban a kertbe ültetni, mert a cserépben nincs elég élettere és tápanyaga a növekedéshez. Összefoglaltam a tulipán kertben és a cserépben nevelésének legfontosabb tudnivalóit, teendőit. Mindent megtalálsz amit a tulipán ültetése, gondozása, teleltetése, szaporítása témában tudni érdemes és jó néhány érdekességet is elárulok tulipánnal kapcsolatban.

Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. – Budapest, 2018. június 20.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő csodásan írt a természetről. Úgy szólt, ahogy csak az tud, aki valóban jó barátságban van a természettel. A Néma tulipán című szerzeményében arra ad magyarázatot, hogy a tavasz nagy kedvence, a tulipán miért pompázik szebbnél szebb színekben. Olvasd el Kányádi Sándor: Néma tulipán című elbeszélését.

Mióta az eszemet tudom, szeretem Bródy János szövegeit. Önmagukban, zene nélkül, versként is megállják a helyüket. Zene és az előadó csodálatos hangja aztán rátesz még egy lapáttal. Rengeteg csodálatos tulipános fotóm van, így adta magát, hogy Bródy János: Hej, tulipán, tulipán című dalából készítsek egy videót az idei Föld napjára. A dalt a fantasztikus Koncz Zsuzsa adja elő.

A tulipánok és tulipánfesztiválok egyre népszerűbbek szerte a világban. Nem csoda, hisz a sok színben és formában pompázó tulipán az egyik legkedveltebb tavaszi hagymásnövény. Elegáns kastélykertben, városi parkban és egyszerű kiskertben egyaránt jól mutat és igénytelensége miatt a világ bármely részén nevelhető. A leghíresebb tulipánfesztiválok helyszíne között magyart nem találunk, da hazánkban is sok helyen gyönyörködhetünk a tulipánok viágözönében.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük