Idézetek az anyanyelvről – magyar hírességek mondták

„Egy kincs van minden nemzetnek adva, míg azt megőrzi híven, addig él.” Édes anyanyelvünkről vallotta ezeket a szavakat Jókai Mór. Rajta kívül több magyar híresség is fontosnak tartotta, hogy védjük nyelvünket. A február 21-én ünnepelt Anyanyelv Nemzetközi Napjára ezekből válogattam. Itt vannak a legszebb idézetek az anyanyelvről!

idézetek az anyanyelvről

Idézetek az anyanyelvről

„Egy kincs van minden nemzetnek adva, míg azt megőrzi híven, addig él. / E kincs neve: Édes anyanyelv.” (Jókai Mór)


„Minden embernek, így a magyarnak is szíve joga, hogy az anyanyelvét szeresse a legjobban, sőt természetes is, hogy így tesz, hiszen az az egyetlen nyelv, amelyet igazán ismer. Azon a nyelven keresztül ismerte meg a világot és önmagát, és azt a tényt, hogy ő magyar, annak révén élte át nemzete történetét és irodalmát. Ehhez már csak arra a józan belátásra kell eljutnia a magyar embernek, hogy minden más ember is pontosan így van a maga anyanyelvével. (…) Csak intelligencia kérdése, hogy ezt az egyszerű tényt belássuk és elfogadjuk. Hogy ne sóvárogjunk folyton mások elismerésére a mi nyelvünk nagyszerűsége tárgyában, ne verjük a mellünket, ne szóljuk le mások nyelvét. A magunkét pedig ne hivalkodással becsüljük meg, hanem azzal, hogy igyekszünk minél alaposabban megismerni, és minél többet olvasni nyelvünk klasszikus és élő íróit.” (Tótfalusi István)


“Ha az ember nem az anyanyelvén beszél, egy icipicit hazugságra kényszerül mindig. Nem azt mondja, amit valójában szeretne, hanem amit zavar nélkül ki tud fejezni. Aki az anyanyelvét felejti el, az őszinteséget felejti el örökre.” (Jókai Anna)


„Az ember a nyelvében van otthon.” (Sárközi Mátyás)


„Köszönöm, édes anyanyelvem,
Te gyönyörű, egyetlenegy,
Hogy nekem adtad hangjaid zenéjét
S megengedted, hogy szívem dobogását
Magyarul muzsikáljam;
Hogy a hangszer lettél szent érzéseimben:
Áhítatomban búgó orgona,
Búbánatomban síró hegedű,
S hogy könnyebb kedvem halk fuvalmait
A te tilinkód zendítette dalba.” (Sajó Sándor)


„Ezen a nyelven hívom a szerelmet.
Ezen a nyelven szólítom a halált.
Ezen a nyelven hallgat majd felettem a csönd.” (Makay Ida)


„Ismergetjük, tanuljuk egész életünkben anyanyelvünket is, ezt a sokszínű, sokarcú csodát. S minél jobban megismerjük, annál szebbnek, gazdagabbnak, csillogóbbnak látjuk.” (Lőrincze Lajos)

További olvasnivalók a magyar nyelvről

Az Ómagyar Mária-siralom egyike a legkorábbi magyar nyelvemlékeknek. Ez az első fennmaradt magyar nyelvű vers, valamint a teljes finnugor nyelvcsalád első lírai nyelvemléke. A 13. században íródott egy latin nyelvű vers átköltéseként, a latin nyelvű Leuveni kódex lapjaira.

A Halotti beszéd és könyörgés a legkorábbi latin betűs, teljesen magyar nyelvű szövegemlék. Az első sora bizonyára mindenkinek ismerős az iskolai tanulmányokból: „Láttyátuk feleim szümtükkel mik vogymuk.” A többi része azonban már nem ennyire érthető, ezért is örültem, amikor ráleltem a mai irodalmi nyelvi átiratára.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

2 hozzászólás

  1. Ellisabeth Móricz Varga szerint:

    Csak az tudja igazán aki távol él e nemzeten ! Én 70 éve élek brasilban, de az anya nyelvemet nem felejtettem, elnem tudom mondani milyen fájdalmas nem hallani a magyar szót!

    • Nagy Jucó szerint:

      Ez bizonyára így van. Bár aki nem élte át, csak sejteni tudja milyen lehet, az igazi fájdalmát nem tudja átérezni.
      Szerencsére az internet kinyitotta a világot. Sokkal egyszerűbb napjainkban a világ más részéről is magyarul olvasni,
      magyar rádiót hallgatni, tv-t, videókat nézni, mint pár évtizeddel ezelőtt.
      Nagyon jó egészéget és minden jót kvánok! Jucó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük