Áprilisi babonák, népi megfigyelések
Az év negyedik hónapja az igen változó időjárás miatt szeszélyesnek hívott április. Április hónap további elnevezései: Szent György hava, Tavaszhó, Szelek hava. A hónap a Bolondok napjával kezdődik és sok népi megfigyelésen alapuló hagyományt társítanak hozzá. Az áprilisi babonák és jeles napok száma is jelentős.
Március hónap Romulus atyjának, Marsnak a hónapja, róla kapta a nevét. Így logikus volt, hogy a következő hónapot, a tavaszi megújulás hónapját Mars kedvesének, Vénusznak szentelték. Vénusz – akinek mellékneve „Aprilis” volt, – egyben a naptárt megreformáló Julius Caesar családjának ősanyja is. Az április szó a megnyitni igéből ered, a megynyitás eredetileg a szülési aktusra utalt, később a természet újjászületésére vonatkoztatták. A hónap római ünnepei a növényzet sarjadzásának, az állatok szaporodásának, a termékenységnek az elősegítését szolgálták.
Április hónap másik elnevezései: Szent György hava, Tavaszhó, Szelek hava.
Áprilisi babonák, népi megfigyelések
Az április hónap szeszélyességéről több vers és mondóka is született. Az idén az első napokban mi is láthattuk szeszélyét. Sem nyárnak, sem ősznek nem láttuk még, mint Kányádi Sándor írta. Annál inkább láttuk télnek.
Áprilisban „hét tél és hét nyár van” – tartja a mondás, utalva a szeszélyes időjárásra. A hagyományok szerint április hava esős legyen, hogy a gyökér igyon-egyen, jó bor legyen a szőlőhegyen. De ha túlságosan nedves, a csigáknak kedvez.
Áprilisi népi megfigyelések
- Áprilisi hőség után ritka a bőség.
- Az áprilisi fagy kevés gyümölcsöt hagy.
- Ha áprilisban dörög, musttal telik majd a csöbör.
- Minél korábban virágzik a kökény, annál hamarabb lesz aratás.
- Ha bőven terem a mezei saláta, bő évre számíthatunk.
- Ha táncra perdül a lepke, ültethetünk virágot a kertbe, mert a lepke a szedervirágot kedveli és ha kivirágzik a szederfa, a hideg fagy nem tér vissza.
Áprilisi népi mondóka
György-nap előtt, ha nem esik,
György-nap után sok is esik.
Hogyha Vitálisz didereg,
Tizenötször lesz még hideg!
Áprilisnak szárazsága,
Jó gazdának bosszúsága.
Áprilisnak nedvessége
Fáknak termőképessége.
Áprilisi jelesnapok
A változó dátumú húsvét gyakran esik áprilisra, ez ugyanis minden évben egy március 22. és április 25. közötti vasárnapra esik. Egyes években szintén áprilisban van a húsvétot megelőző Virágvasárnap is.
Április 1-je Hugó napja, a Bolondok napja, a téli napfordulótól számított századik nap, régen „száznapnak” is nevezték. Negyven napos jósló nap, az időjárásából a termés kilátásokra következtettek. Április 1-je az indás növények vetőnapja volt. A nép hit úgy tartotta, hogy Júdás ezen a napon akasztotta fel magát egy indákból készült kötéllel. Minden más munka végzése tilos volt ezen a napon.
Az ugratás, tréfálkozás napja (Bolondok napja)
Április 2.: Autizmus világnapja
Április 7.: Egészségügyi világnap
Április 11.: A magyar költészet napja
Április 14.: A könyvtárosok világnapja
Április 16.: A Holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja (2001 – től)
Április 18.: Műemlékvédelmi világnap
Április 22.: A Föld napja, egyike a környezetvédelmi világnapoknak.
Április 24.: Sárkányölő Szent György napja (egyes népeknél ez a nap április 23-ára esik). Európa nagy részén ősi pásztorünnep, az állatok első kihajtásának a napja.
Április 30.: A méhek napja Magyarországon