Virágos november videó

Máris elérkeztünk az év utolsó előtti hónapjához, így itt van a virágos sorozatunk újabb része, a virágos november videó. Bár már az ősz utolsó hónapjánál tartunk, vétek lenne leírni a novembert. Meglehetősen színes és virágos csodákat tartogat, amit most videón is bemutatok.

krizantém

November hónapunkat a népi kalendárium Szent András havának vagy őszutónak nevezi. Szokás volt kis farsangnak is hívni az adventig tartó időszakot, mert ez volt az évben az utolsó alkalom a lakodalmakra, táncos mulatságokra. Advent idején ugyanis ezek tiltólistára kerültek.

A november szavunk a latin novem szóból származik melynek jelentése kilenc. Eredetileg – mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez – ez volt az év kilencedik hónapja a római naptárban. A 18. századi nyelvújítók a novembernek a gémberes szót javasolták. A népi kalendárium Szent András havának nevezi.

A november hónap több költőnket is megihlette. Rímekbe foglalt gondolataik, érzéseik ma is aktuálisak és egy kis szín visznek a szürke mindennapokba.

Kányádi Sándor: November

Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Régről nem kelepel
kéményen a gólya.

Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.

Pedig fúj, ahogyan
fújni tud november,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel.

Bömböl a szél, süvölt,
dühében már jajgat:
túlcsárogják dühét
a csókák és a varjak.

Virágos november videó

https://youtu.be/sC7Hlzy-IRw

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük