Fényév távolság dalszöveg és videó

A Fényév távolság című dal A padlás musical egyik legismertebb betétdala, ami Kaszás Attila gyönyörű előadásában vált ismertté. A dal csodálatos dallamvilágának és megható szövegének köszönhetően önálló zeneműként is megállja a helyét. Sándor Péter színművész nagy elődjéhez méltó alázattal és szívhez szólóan adta elő a dalt a Csináljuk a fesztivált utolsó elődöntőjében 2023-ban. Nézd meg videón a rendkívüli előadást!

világítótorony sötétségben és fényben

Padlás musical

A Fényév távolság A Padlás című musical egyik legismertebb betétdala, ami a feledhetetlem Kaszás Attila tolmácsolásában lopta be magát az emberek szívébe.

A padlás Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter félig mese – félig musicalje. Az ősbemutatójára 1988. január 27-én került sor a Vígszínházban, Marton László rendezésében, ahol azóta töretlen sikerrel játsszák. A mű egy betörés, két szerelmes fiatal és négy, a túlvilágot kereső szellem történetét meséli el. Az ősbemutató óta számos egyéb színházban bemutatták már.

Fényév távolság – dalszöveg

Lehet számtalan hely,
ami szebb és jobb a mi Földünknél.
Lehet, létezik ő is,
aki többre képes az embernél.

Egyszer ismeretlen távolba vágyom,
máskor megriaszt egy álom,
hogy a hang,
hogy a csend,
hogy a fény,
hogy a tűz,
már nem vigyáz e cseppnyi földre,
s el kell mennünk mindörökre.

Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.

Hát itt ez a hely,
amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet,
amit sokszor nem nagyon értek még.

Néha könnyebb lenne elmenekülni,
tiszta fénybe merülni,
de a jel, ami szól,
de a hang, ami hív.
még nem mond semmit,
meddig érek s lesz-e út, hogy visszaérjek.

Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.

Nekem itt van dolgom,
nekem itt vannak álmaim…

Fényév távolság – Sándor Péter előadásában

A felvétel a Duna Tv Csináljuk a fesztivált című műsorának utolsó elődöntőjében került eladásra 2023 januárjában.

https://youtu.be/uieAXWoXENs

További dalok videón

Bródy János: Szabadnak születtél című dala szerintem nem igényel semmiféle magyarázatot. A dal szövege önmagában, zene nélkül, versként is megállja a helyét. A dalszöveget és a videót is hoztam, hogy “Sose feledd, hogy szabadnak születtél.”

Bródy Jánost korunk egyik legjobb szövegírójának tartom. Dalszövegei zene nélkül is megállják a helyüket, van mondani valójuk. Nem is akár milyen! Az egyik kedvencem a Kőmíves Kelemen rockballadából Bródy János: Hit nélkül című száma.

A Csondor Kata által előadott Add tovább című dalt sokan máig a legszebb magyar nyelvű karácsonyi dalnak tartják. Pedig az egész egy reklámmal kezdődött. 2009-ben egy T-Mobil  reklám repítette csúcsra a fülbemászó dallamot. Videón mutatom az ikonikus reklámot és a teljes dalt.

Felfoghatatlan, ami a szomszédunkban történik. Nincsenek rá szavak… Csak Koncz Zsuzsa szavait tudom idézni: “Békét és reménységet békét a világnak Békét és reménységet az ember ennyit csak kívánhat Békét adj, Uram, kérlek A háborgó szíveknek Békét és reménységet minden ártatlan gyereknek.” Nézd meg videón Koncz Zsuzsa: Békét és reménységet dalát, reményeim szerint a közös fohász segít!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük