Category: Idézet, vers, mese
Június első vasárnapján van a Pedagógus nap, amikor nevelőinket, tanítóinkat, tanárainkat köszöntjük. Mentovics Éva: Köszönet a tanítóinknak című versével köszönöm meg áldozatos munkájukat. Mentovics Éva: Köszönet a tanítóinknak Tárt kapukkal várt a suli, s...
Váci Mihály: Végül című versét ajánlom szeretettel. Váci Mihály: Végül Végül nem bán már az ember semmit, semmit,csak szeressék!Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,hogy ne szeressék!Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell,hogy...
Várnai Zseni: Csodák csodája című verse a tavasz szépségét tárja elénk a tőle megszokott kedvességgel, bájjal. A verset olvasva rögtön elfeledünk minden bút, bánatot és színesebben, derűsebben látjuk a világot. Várnai Zseni: Csodák csodája...
Arany János: A walesi bárdok című versének tragikus helyszíne Montgomery vára. A Montgomery településen található várnak mára már csak néhány fala maradt meg. A település előljáróságai pár évvel ezelőtt Arany Jánost posztumusz Montgomery Szabad...
2018 óta május 20-án ünnepeljük a méhek világnapját. Erre az alkalomra Csokonai Vitéz Mihály: A méhekhez című versét ajánlom elolvasásra. A méhek nem véletlenül kaptak külön világnapot. A Földfigyelő Intézet (EI) hivatalosan is a...
A budapesti állatkertben 1994. május 15-én rendezték meg először az Állat- és Növényszeretet Napját. A gyerekek ezen a napon ingyen léphettek be az állatkertbe. Az ünnep hasonló alapokon nyugszik, mint a május 10-i Madarak...
Kosztolányi Dezső: Fák beszéde című költeménye és egy madárcsicsergős videó a május 10-i Madarak és fák napjára hozott ajánlatom. Kosztolányi Dezső Zsivajgó természet címmel írt a természet egy-egy jeles képviselőjéről. Ebben helyet kapott jó...
Laczfi János: Kerti kaland című humoros, kedves versét ajánlom figyelmedbe. Mi másról szólna, mint a KERT és az ÉSZ párosáról. Laczfi János: Kerti kaland Volt egy kertész,Meg a kertje,Őt mindenkiIrigyelte. Nem a kertet,Csak a...
Kányádi Sándor: Az elveszett követ című verse aranyos, humoros, olyan igazi kányádis. Kányádi Sándor: Az elveszett követ Hogy s hogy nem, de egyszer,Kolozsvárra jövet,elveszett az úton,el a török követ.Pedig egyenest azisztambuli öregszultántól jött volna,ha...
Petőfi Sándor: Magyar vagyok című verse egy önvallomás. A költő őszintén vall soha el nem múló hazaszeretetéről, amit a minden versszak elején visszatérő Magyar vagyok mondattal hangsúlyoz. A verset akár napjainkban is írhatta volna… Petőfi...
Fogadd szeretettel a nagy mesemondó, Benedek Elek: Falusi reggel című kedves versét a vidéki idillről! Benedek Elek: Falusi reggel A nap még föl sem kelt, csicsereg a fecske,Virágos ágakon zümmög a méhecske.Csattog a csalogány,...
Popper Péter (1933-2010) pszichológus számtalan könyvet, cikket, tanulmányt hagyott ránk, melyek a mai napig időtállók. Érdemes időről időre elővenni könyveit, előadásait, megszívlelni gondolatait és megfogadni a tanácsait. Milyen a valódi szeretet? című gondolatmenete rávilágít...
Március 22-én a Víz világnapját ünnepeljük. Azt hiszem József Attila: A Dunánál című verse nagyon is illik ehhez naphoz. Bár a Tisza után csak második leghosszabb magyarországi szakasszal rendelkező folyónk a Duna, de szerintem...
Wass Albert: Tavasz-várás című verse pont arról szól, amit a címe is sugall, a csodálatos kikelet áhított megérkezéséről. Wass Albert: Tavasz-várás Érzed? Jön a tavasz,a fák alámár tarka-fátylú verőfényt havaz.A messzeségből hírnök érkezett:madár lebeg...
Márai Sándor Füveskönyve olyan olvasmány, amit nem lehet félvállról venni. A benne lévő szavakat meg kell rágni, meg kell érteni. Többször idéztem már belőle, például arról, hogy negyven éves korára mindent tud az ember, vagy...
Nagyon nem ilyen bejegyzést terveztem mára. De az élet felülírta. Felfoghatatlan, ami a szomszédunkban történik. Nincsenek rá szavak… Csak Koncz Zsuzsa szavait tudom idézni: „Békét és reménységet békét a világnak Békét és reménységet az...
Első alkalommal 2018-ban, azóta pedig minden évben február 18-án, Jókai Mór születésnapján ünnepeljük a magyar széppróza napját. Országszerte irodalmi estekkel, kulturális rendezvényekkel ünnepelnek. Jómagam pedig Jókai Mór idézeteket hoztam a Magyar Széppróza Napja alkalmából....
Ha hinni lehet az internetnek és az alábbi gondolatok is valóban a tudós zseni fejéből pattantak ki, akkor elmondhatjuk, hogy Einstein épp úgy értett az emberekhez, mint a tudományokhoz. Albert Einstein gondolatai azt bizonyítják,...