Romhányi József versek gyerekeknek

A Romhányi József versek gyerekeknek szólva is épp oly szellemesek és összetéveszthetetlenek, mint a felnőtteknek írottak. A témájuk pedig mi más lenne, mint a gyerekek kedvencei: az állatok.

Romhányi József versek gyerekeknek

Romhányi József versek gyerekeknek

Gólya vendégség

A szívélyes gólya mit vett a fejébe?
Meghívta a nyájas varangypárt ebédre.
Sőt továbbment – még a kicsik is jöhetnek!
De azt már nem mondta meg, hogy csak köretnek…

Okozatosan

Elfutott a verés elől
a gazda kutyája.
Előle a rémült macska
felkúszott a fára.
Ettől persze felrebbent a
faágról a veréb,
s az egésznek a muslica
itta meg a levét.

Apróhirdetés

Kullancs terepjárót venne,
Bőrülésbe is belemenne.

Borz

A büszke borzanya összetoborzott
Néhány csellengő borzot,
Hogy szivének féltett kincsét,
Hat kicsinyét megtekintsék.
– Nézzétek! Az itt a menyország! –
Mondta dédelgetve hat egyszülött borzát.
Ám a bámészkodók formátlannak, torznak
Találták a sok torzonborz borzat.
Szólt az egyik, egy értelmesforma,
Kinek kedélyét e látvány felborzolta:
– Érdekes! Ha belülről, elfogultan nézed,
Ez az alom meleg kis családi fészek.
Ha kivülröl, s nem vakit el vonzalom:
… egyszerűen borz-alom…

Sárkánymese

Egy hétfejű sárkánykölök csúnyán összevesztek.
Rájuk szólt az anyja, de ő nem maradtak veszteg.
Bár már egy sem emlékeztek, hogy min kapott össze,
Végül leharapta egymást, önmagát is közte.
Ja, hogy hol itt a tanulság? Szájbarágom, tessék:
Minden fejtúltengés vége teljes fejetlenség.

A zsiráf gőgje

A nagyságos zsiráf
fennhordta az orrát.
Társait lenézte, mint
kényúr a szolgát.
Külön koszton élt fent,
lombot csemegézett
Míg odalent mélán
legelt a személyzet.
A világ sok ilyen
csúf esetet ismer.
Igy megy, ha magasra
kerül fel egy kis fej.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük