Szent István király imája

Augusztus 20-án az államalapításra és az államalapító Szent Istvánra emlékezve ünneplünk. Fiához, a később szintén szentté avatott Imre herceghez írt intelmei után most a szinté örökérvényű imáját ajánlom figyelmedbe. Szent István király imája több mint ezer év távlatából a ma emberének is elgondolkodtatóan, felvállalhatóan és követendően szól. 

szent István imája szobra

Szent István király imája

A mélységből kiáltok Hozzád, hallgass meg Uram!
Taníts meg, hogy kell könnyezni a meg nem érdemelt örömben, s hogyan
kell örülni a megérdemelt könnyben.
Adj erőt, hogy kevélységem csillogását elhomályosítsam, s az alázatosság
színtelenségét okosan csillogtassam.
Taníts meg, hogyan kell a gyengékhez lehajolni,
s hogyan kell féktelen erővel
egyenesen állni.
Adj erőt, hogy fölényesen legyőzzem a testet,
s alázatosan megadjam magam a léleknek.
Taníts szelíd szóra, ha bántások érnek, s hideg mosolyra, ha jogtalan dicsérnek.
Adj erőt napközben, hogy el ne fáradjak,
s fáradtságot este, hogy rögtön elaludjak.
Taníts meg lendülni, ha Rád találtam, s hirtelen megállni, ha utat hibáztam.
Ne add meg mindig, amit nagyon kérek.
Taníts bátor lenni, mikor nagyon félek.
Engedd a világot megvetve szeretni, csak magadat ne hagyd soha elfeledni.
Ez a kívánságom, ez maradjon végleg, de ha másként szólnék,
nagyon szépen kérlek, ne neheztelj reám, ne fordítsd el orcád,
hiszen a mélységből kiáltok fel Hozzád!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

4 hozzászólás

  1. Bogdán szerint:

    Csodálatos, és bizony ezt sok embernek olvasni kellene de, a mély gondolatokat igaz szívvel megérteni, és betartani!

  2. Fejes János szerint:

    Köszönöm,hogy olvashattam és a kenyérről szóló verssel együtt megoszthattam!

    • Nagy Jucó szerint:

      Kedves János!

      Nagyon köszönöm a visszajelzést! Örülök, hogy tetszett és másokkal is megismertette.
      Minden jót kívánok! Jucó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük