Ne vásárolj semmit nap – november utolsó péntekje

2004 óta november utolsó péntekje a Ne vásárolj semmit nap. A nap célja, hogy az embereket arra ösztönözzék, hogy ne vegyenek olyan dolgokat, amire nincs szükségük. Ezzel hozzájáruljatnak a túlfogyasztás elleni küzdelemhez. A napot az Amerikában ugyanerre a napra eső Black Friday, azaz Fekete Péntek ellensúlyozására találták ki. Olyan vásárlással kapcsolatos idézeteket válogattam, amelyek a kevesebb vásárlás mellett érvelnek.

Ne vásárolj semmit nap – november utolsó péntekje

Minden beszerzésünk lehetőség arra, hogy hangot adjunk értékítéleteinknek a piacon. Valahányszor veszünk valamit, arra szavazunk, hogy abból a bizonyos dologból többet gyártsanak. (…) A kasszánál leadott szavazatunk ugyanolyan jelentőségteljes, mint a szavazófülkében az urnába dobott – minden vásárlásunk egy gazdasági szavazatot jelent. Használjuk hát okosan a pénzünket!

Tom Szaky


A napi bevásárláskor, mielőtt megveszel valamit, gondolkozz el, tényleg szükséged van-e rá, és nézd át még egyszer, ami már megvan. Sok tárgy megszerzése nem szabadság. Annak a szemléletmódnak az elsajátítása a fontos, hogy szabadon használhassuk fel a tárgyakat.

Shunmyo Masuno


Gazdaggá a pénz tesz, amit birtokolsz, az ad lehetőséget, hogy dönts, mire használod. A sok tárgy, amiket vettél, azok másokat tettek gazdaggá a te vásárlásodon keresztül. Gondolj erre, amikor egy újabb tárgyat készülsz venni, amit csak megkívántál!

Csernok Miklós


Gyakran hisszük, hogy megérdemeljük a luxuscikkeket, és mivel ezek képei elárasztanak bennünket a médián keresztül, az az illúziónk alakul ki, hogy mindezek szükségesek, és mindenkinek van (rajtunk kívül). Ez a hiedelem aztán valósággá válik. Amíg rendelkezünk a megfelelő játékokkal, minden rendben van.

Ramani Durvasula


Akik szórják a pénzüket, a pillanatokig tartó öröm és elégedettség érzését keresik. Vásárlás közben meglátnak valamit, és nem gondolkoznak közben. A belső hangjuk azt súgja: „Vedd meg most, azonnal!”

Jamie Kyle McGillian


Minden vásárlásért nem pénzzel fizetsz, hanem az életeddel: azzal az időddel, amit azzal töltöttél, hogy dolgozz azért a termékért, amit megvettél. Ahelyett, hogy ennél fontosabb dolgokra fordítottad volna azokat a napokat vagy hónapokat.

Csernok Miklós


A legnagyobb bolygóvédelem az, amikor nem veszek meg valamit, amire nincs szükségem, ugyanis mindennek van lábnyoma, mindennek van terhe, és ha ezek ott maradnak a polcon, akkor előbb-utóbb a gyártók is reagálni fognak.

Sipos Katalin


Az összevásárolt dolgoknak nem csak előnyei vannak, de költségei is. Az életidőd, amit a pénz megszerzésére fordítottál, a mókuskerékben eltöltött rohanás, ami miatt az igazán fontos dolgokra nem maradt se időd, se energiád. Túl rövid az élet ahhoz, hogy arra pazaroljuk, hogy olyan dolgokért dolgozzunk, amik igazából egyáltalán nem számítanak. Még nem hallottam olyan emberről, aki visszatekintve az életére, a halála előtt azt mondta volna, hogy de kár, hogy nem dolgoztam még többet vagy nem vettem még két szobával nagyobb házat.

Csernok Miklós

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük