Mosoly világnapja – október első péntekje

A mosoly egy görbe vonal, ami egyenesbe hoz mindent – szokták mondani. Ha mindent nem is old meg, de nagyon sok nehéz helyzeten átsegíthet a humor és a mellé társuló mosoly. A mosoly jót tesz az egészségnek: oldja a stresszt, erősíti az immunrendszert. Nem csoda hát, hogy külön napot is érdemelt. Minden év első péntekje a Mosoly világnapja (World Smile Day). „Rajta hát , Mary Poppins mondta mosolyogni kell! Szívvel is meg lélekkel”. És nemcsak ezen a kitüntetett napon.

Mosoly világnapja – október első péntekje

A mosoly világnapjának kezdeményezője, nem más, mint a legnépszerűbb emoji, a smiley 🙂 megalkotója, Harvey Ball. Harvey Ball még 1963-ban, egy reklámkampányhoz alkotta meg a smiley-t. A 2011-es halála előtti években fontosnak tartotta, hogy a boldogság nemzetközi nagykövete legyen. Kezdeményezésére született meg 1999-ben a mosoly nemzetközi napja, amelyet október utolsó péntekjén tartunk.

Ball célja az volt, hogy ez a nap felhívja a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkbe és másokat is boldoggá tegyünk. A nap mottója: “Tégy jót, csalj mosolyt valaki arcára.”

Azt szerette volna elérni a mosoly dedikált napjával, hogy ezen a napon mindenki ajándékozzon egy mosolyt a másiknak vallástól, lakóhelytől és politikai hozzáállástól függetlenül.

A mosolyról nekem mindig eszembe jut az 1964-ben bemutatott Mary Poppins filmmusical betét dala a mosolyról. A film Pamela Lyndon Travers A csudálatos Mary című regénye alapján készült. Rendezője Robert Stevenson, producerei Walt Disney és Bill Walsh. A forgatókönyvet Don DaGradi és Bill Walsh írta, a zenéjét Richard M. Sherman és Robert B. Sherman szerezte. A mozifilm a Walt Disney Productions gyártásában készült, Julie Andrews-al a címszerepben.

Amerikában 1964. augusztus 27-én, Magyarországon 1986. december 4-én mutatták be a mozikban. A musical jelenleg is látható a Madách Színházban.

Mosolyogni kell

Hozzátok azért jöttem én,
Hogy ide hozzam a csodát,
Mitől szelídebb, és szépül a világ.
Akármit hordsz a hátadon,
ne légy te morc,ne bánd nagyon.

Egy hang, elég, és virág hull eléd!

Arra int Mary Poppins, mindig mosolyogni kell.
Jaj, Ne felejtsük el, hogy mosolyogni kell.
Rajta hát , Mary Poppins mondta mosolyogni kell!
Szívvel is meg lélekkel

Arra int Mary Poppins, mindig mosolyogni kell.
Jaj, Ne felejtsük el, hogy mosolyogni kell.
Rajta hát , Mary Poppins mondta mosolyogni kell!
Szívvel is meg lélekkel

Zümmögve száll a méh gyerek,
Ezek sem centiméterek,
Még sem fárad el, míg mézet cipel.
Fészekrakó Vörös begyek,
Saját daluktól ébredek.

Egy hang, elég, és kékebb már az ég.

Egy hang,(egy hang)elég (elég), És kékebb már az ég!

Arra int Mary Poppins, mindig mosolyogni kell.
Jaj, Ne felejtsük el, hogy mosolyogni kell.
Rajta hát , Mary Poppins mondta mosolyogni kell!
Szívvel is meg lélekkel

Arra int Mary Poppins, mindig mosolyogni kell.
Jaj, Ne felejtsük el, hogy mosolyogni kell.
Rajta hát , Mary Poppins mondta mosolyogni kell!
Szívvel is meg lélekkel

Mosolyogni kell – videó

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük