Karácsony és Feng shui kapcsolata

Az otthon harmóniájának megteremtéséhez sokan figyelembe veszik a keleti eredetű térrendezés tudományát, a feng shuit. Természetesen a legkedveltebb ünnephez, a karácsonyhoz is kötődnek feng shui szabályok. A karácsonyfát érdemes a lakás azon részére helyezni, amit erősíteni szeretnénk. De nézzük mit érdemes tudni a karácsony és feng shui összefüggéséről.

Karácsony és Feng shui

Karácsony és Feng shui

A színek emberi életre gyakorolt hatása köztudott, a színek befolyásolják fizikai, érzelmi és lelki állapotunkat. A természetes gyógymódok hívei nagy szerepet tulajdonítanak a színterápiának.

A több mint ötezer éves térrendezési tudomány, a feng shui egyik alapelve szintén a színekkel kapcsolatos. A zöld a nyugalom és a harmónia színe, a vörös színnek pedig agresszió növelő hatása is van. Érdemes azonban nem külön-külön, hanem egymásra hatásukban vizsgálni a színeket. A vörös erőszakos hatása természetesen nem azt jelenti, hogy a vörös nem lenne használható. Sok zöld alkalmazásával a vörös szín feszültsége csillapítható. Szintén ellentételezhető a fehér és a szürke szín alkalmazásával.

A jól megválasztott, összeillő színek harmonikus összhatást keltenek. A karácsonyfa színének kiválasztásánál a környezetet sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Más stílusú és szín összeállítású fa illik egy ódon kastélyba, egy régi parasztházba, egy modern, minimál stílusú lakásba és megint más egy rózsaszínű gyermekszobába.

A feng shui elveinek követése lehetőséget ad arra is, hogy az élet egyes területeit is erősítsük vagy épp gyengítsük. A karácsonyfa helyének és színének megválasztásával más-más célt érhetünk el.

Karácsonykor is fontos, hogy azonosulni tudjunk a kialakított élettérrel, visszatükrözze, azt, amit képviselni, üzenni szeretnénk. A színek megválasztása, megfelelő kombinálása nagyban hozzájárul, ahhoz hogy szépnek, harmonikusnak lássuk a környezetet és jól érezzük magunk benne.

Hírnév

A hírnévért a lakás déli része felel. Színei a piros, a bordó, a sárga és az arany. A délre helyezett karácsonyfa az újrakezdést, a kitűzött célok elérését, az elismeréseket segíti. Jól illik ide egy hagyományos stílusú karácsonyfa.

Szerelem, párkapcsolat

A dél-nyugatra állított piros és aranyszínekben pompázó karácsonyfa a szerelmi életet, a házasságot, a párkapcsolat minőségjavítását hivatott elősegíteni.

Egészség, család

A lakás keleti részén a kék és világos zöld színű karácsonyfa jó hatással van az egészség megőrzésére, a családtagokkal való kapcsolatok minőségi javítására.

Gazdagság

Dél-keletre kell állítani a fát, ha gazdagságot szeretnél bevonzani. A feng shuiban gazdagság alatt nem csak az anyagi javakat, a pénzt értjük. Sokkal fontosabb ezektől a lelki gazdagság. Ennek színei szintén a kék és a zöld.

Segítség, hála

Az egész éves segítségek, ajándékok megköszönéséhez és a következő évi támogatások és utazások elősegítéséhez a észak-nyugatra helyezett fémszínek, az arany, az ezüst és a fehér segíthetnek.

Alkotókészség, gyerekek

A gyermekekhez való viszony és a kreativitás  javítható a nyugatra helyezett karácsonyfával. A tökéletes hatás érdekében a fa legyen minél színesebb és minél több, a gyerekekkel közösen készített dísz kerüljön rá.

Most, hogy már megtudtad, hova érdemes állítanod a karácsonyfát, arra kérlek, hogy ne feledd az ünnep lényegét. A karácsony nem a csillogásról, a magamutogatásról, a drága ajándékokról, a nagy zabálásokról szól. Egy kis gyermeknek sem drága, a legtrendibb ajándékokra van szüksége. Sokkal inkább a figyelemre, az igaz szeretetre, odafigyelésre, biztonságra. Arra, hogy érezze a szülők feltétlen szeretetét, átélje a közösen eltöltött órák örömét. Megtapasztalja, hogy ez a nap valóban róla és neki szól.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük