Újabb aranyköpések iskolai dolgozatokból

Az aranyköpések iskolai dolgozatokból bejegyzésem nagy sikerére tekintettel hoztam pár újabb “nebulói bölcsességet”.

Annuska árva lány, sosem volt anyukája, apukája, így a nagynénije hozta szívességből a világra.
A János vitéz két főszereplője Jancsi és Juliska.
A déli féltekén akkor van nyár, amikor a nap merőlegesen süt a Baktériumra.
Arany János a walesi bárdokkal sújtott le a Habsburg házra.
A trójai háborúban sok ellenséget letartóztattak.

Széchenyi az Akadémián bejelentette a Lánchíd szabályozását.
Halászhálónak a spárgával összekötött lyukakat nevezik.
Könnyen fejébe szállt a vér, mert a feje üres volt.
A sós heringnek azért vágják le a fejét, hogy a só ne csipje a szemét.
Bea levelet írt húgának, de nagyon lassan írta, mert tudta, hogy a húga még nem tud gyorsan olvasni.

A kutatók az őshazában megtalálták a magyarok hátrahagyott részeit.
Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt.
A régi törökök a fejükön turbinát viseltek.
A XVIII. Századi főurak palotakertjei tele voltak szépen nyírt szökőkutakkal.
Szolimánt Szigetvár ostrománál megölték, ezért felhagyott azzal a szándékkal, hogy Magyarországot meghódítsa.

A sztetoszkóp olyan cső, amelyen át az orvos a beteg mellébe néz a fülével.
Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy a lakosai máshol laknak.
A tigris egy ragadozó állat, pontosan olyan, mint a puma, azzal a különbséggel, hogy egészen más.
A sarkvidéken olyan hideg van, hogy a kézmozdulatokhoz is kesztyűt kell húzni.
Az ebihal átmenet az eb és a hal között.

Az Antarktiszon bányászni lehet a halat.
A hajdani uralkodók főleg várromokat építettek.
1214-ben betörtek hozzánk a tanárok.
Magellán harmadszor is útnak indult, bár már második útján életét vesztette.
A sötét középkor egész Európát bevilágította.

A római birodalomban bevonult gallusoknak a galuska volt a nemzeti eledele.
Az igazán nagy író vissza tud nézni a jövőbe.
Nem minden kőből lehet kőolajat nyerni.
Az időzónában zónaidőt mérnek.
Sűrű erdő homályában élt egy öreg remete, magányában, unalmában született egy gyereke.

Az igekötő megváltoztathatja az ige jelentését, pl. megsül, lesül, felsül, nősül.
A fényt azért észleljük korábban, mint a hangot, mert a szemünk előbbre van, mint a fülünk.
Petőfi egy pesti színházba állt be statisztikusnak.
A gombok azért vannak a kabáton, hogy melegítsenek.
Franciaországban káposztát és franciasalátát termesztenek.

A klinika olyan ház, ahová az ember azért vonul be, hogy megszülessen.
A primitív népek varázslói minden betegüket eltiltották a bálványhús evésétől.
Spanyolország fővárosa Real Madrid.
A jobb királyokat a haladó emberiség közé soroljuk.
A Toldi olyan mű, amelyben a főhőst feldolgozzák.
Lajos, a lovagkirály, vöröskeresztes hadjáratot hirdetett.

Köszönöm a megosztásokat!
  • 301
  •  
  • 1
  •  
  •  
  • 301
  •  
  • 1
  •  
  •  

Nézd meg ezeket is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkettő + négy =

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az Uniós adatvédelmi törvény értelmében tájékoztatlak, hogy a balkonada.hu honlapon "cookie"-kat, magyarul vagy "sütiket" használunk. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé és személyre szabottá tegye számodra a böngészést.
A sütiket bármikor letilthatod vagy újra engedélyezheted a böngésző beállításaiban. Amennyiben a tiltást nem teszed meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

További információért a sütikről és az adatkezelésről kattints az alábbi linkre:
Adatkezelési tájékoztató

Bezárás