Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú
Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú című, 1923-ban írt versét a magyar hitvesi költészet egyik legszebb versének tartják.
Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú
Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek –
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
További versek Tóth Árpádtól
Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. – Budapest, Várnegyed, 1928. november 7.) magyar költő, műfordító.
Tóth Árpád: Január című versének sorai újévi jókívánságot rejtenek.
Tóth Árpád: Harangvirág című versében a tavasz kék szépségének, a harangvirágnak mondja el bánatát, tőle vár vigaszt, hogy boldog lehessen.
