Category: Idézet, vers, mese
A Nemzeti dal Petőfi Sándor legismertebb költeménye, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc máig ható üzenete és a magyar hazafias költészet kiemelkedő alkotása. A vershez társítjuk többek közt a Nemzeti Múzeumot és a magyar...
Az idős kor nagy adománya a bölcsesség és lecsendesedés képessége. A lecsitított, nyitott szív meghallja a fák suttogását, a levelek zizegéséből ki tudja hámozni a lényeget. Az 50 szívmelengető bölcsesség egy éltes fától a...
Február 27-én van az első első tízmilliószoros nap 2021-ben. Ezen a napon és a további három hasonló napon minden gondolat, legyen az pozitív vagy negatív, tízmilliószoros erővel hat. Első tízmilliószoros nap 2021-ben A 10...
Romhányi József: A pék pókja című verse egy igazi remekmű. Számomra ráadásul nyelvtörő is. Ezért is meglepő, hogy tudja ezt hibátlanul felolvasni valaki. Balsai Móni színésznő már pedig tudja. Még gyorsított tempóban is. Nézd...
Igaz, hogy már pár éves a történet, de imádom. Az egész azzal kezdődött, hogy Szabó T. Anna, kortárs írónő írt egy verset „A férfi, ha negyven” címmel, amit író kollégájának, Lackfi Jánosnak is címzett....
Az egész életünk egy nagy utazás. Szent Ágoston szavaival élve: „A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.” Teljesen egyetértek ezekkel a szavakkal és igyekszem is minél több...
Petőfi Sándor: A puszta télen című verse a kies, kihalt végtelen rónaságba röpít. Petőfi Sándor: A puszta télen Hej, mostan puszta ám igazán a puszta! Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda; Amit...
A második adventi hétvégére többk között Aranyosi Ervin: Advent második gyertya című versét ajánlom. Aranyosi Ervin – Advent második gyertya … A második is fényre lobban,jelzi, angyal szállt a földre:– Éljetek méltóbban, jobban,s várjatok...
Államalapításunk ünnepére, augusztus 20-ra államalapító királyunknak fiához, Szent Imre herceghez intézett szavait hoztam. Szent István intelmei közel ezer év távlatában is értéket közvetítenek és megállják a helyüket. Szent István intelmei Szent István király a...
A barátság olyan fontos kötelék minden napjainkban, hogy igazán megérdemelten kapott egy külön világnapot. De mi is az a barátság világnapja és mióta ünnepeljük? Barátság világnapja A Barátság napját 1958. július 30-án ünnepelték először...
Reménytadó idézetek a koronavírus idejére is jól jönnek. Elhoztam a kedvenceimet. Az, hogy némi közük van a virágokhoz is, egyáltalán nem a véletlen műve. Reménytadó idézetek a koronavírus idejére Kezdem a kedvencemmel. Rövid, tömör,...