Gyertyaszentelő Boldogasszony napja – február 2
Február 2-a a karácsony (december 25-e) utáni negyvenedik nap, amit katolikus egyház Gyertyaszentelő Boldogasszony (latinul: Purificatio Beatae Mariae Virginis) és Urunk bemutatása a templomban napjaként tart számon. A naphoz több néphagyomány kapcsolódik, a többségük a gyertyával kapcsolatos. Most Jókai Mór gondolatait is elolvashatod erről a különleges napról.
Gyertyaszentelő Boldogasszony napja – február 2
Úgy tartják, hogy Szűz Mária negyven nappal kisded születése után mutatta be gyermekét a jeruzsálemi templomban. Szűz Mária megtisztulásának ünnepe is, mert Mária a zsidó törvények előírásainak megfelelően karácsony után negyven nappal mutatta be a tisztulási áldozatot.
A Jézus benutatásánál szintén jelen lévő idős Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítását elhozó világosságnak nevezte. Innen ered a gyertyaszentelés szokása, és a szentelt gyertya Jézus egyik legrégebbi jelképévé vált.
A gyertyaszentelés ünnepét azóta ünneplik február 2-án, amióta december 25-ére került Jézus születésének ünnepe. II. János Pál pápa ünnepelte meg először 1997-ben.
Gyertyaszentelő Boldogasszony tiszteletére csupán két templomot szenteltek Magyarországon. Az egyik Szarvasgede település temploma, a másik pedig Gázi Kászim pasa dzsámijából kialakított katolikus templom Pécsett.
Gyertyaszentelő napi szokások, jóslások
Már az ókorban is gyertyát égettek az újszülöttek mellett is, hogy a rontó szellemeket távoltartartsák a gyerekektől a keresztelés napjáig. A fiatal anyák amikor először mentek templomba, egy szentelt gyertyát vittek a kezükben.
A még meg nem keresztelt gyermeket, „pogánykának” hívták. Jézus Krisztus jelképe, a gyertya azért is égett a csöppség mellet, hogy Jézus vigyázzon rá, nehogy a rossz szellemek „kicseréljék”. A keresztelőre is égő gyertyával a kezében ment az anya.
A gyertya égetés szokása aztán még elterjedtebb lett. Égették jégeső, vihar, villámlás esetén, illetve krónikus betegek és halottak mellett is. Egyes helyeken még a haldokló kezébe is égő gyertyát helyeztek
A következő hónapok időjárására is következtettek a nap időjárásából. „Inkább farkas ordítson be az ablakon, minthogy kisüssön a nap!” – mondták.
A néphiedelem szerint ezen a napon a medve viselkedése elárulja a tavasz kezdtének idejét. Ha a barlangjából kilépve meglátja árnyékát, vagyis szép, napos idő van, akkor megijed tőle, és visszamegy aludni. Amiből arra következtettek, hogy újra hideg lesz. Ha viszont nincs árnyéka, akkor kint marad, és hamarosan itt a tavasz.
Jókai Mór írása a gyertyaszentelőről
„Van aztán egy napja a télnek, aminek gyertyaszentelő a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megulgulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve – visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; – mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett.
Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy mármost örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! – Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét. Csak hadd fújjon, hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőlteti haragját, annál hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van.”
