Ady Endre: Valami még jön

A mai versnek egy kis apropója van. A sors adta elém Ady Endre: Valami még jön című versének utolsó három sorát: „Az élet már adott sokat. Bóditót, furcsát és keservest, De még valamit tartogat.” Elhoztam a teljes verset és egy meglepetés videót is.

Ady Endre: Valami még jön

A XVIII. kerületi Rózsa Művelelődési ház előtt sétálva vettem észre, a hogy bejárat mellett kis cédulákat helyeztek el a Költészet napja tiszteletére. Arra buzdítottak mindenkit, hogy húzzon egyet magának. Húztam és Ady Endre számomra addig ismeretlen sorait dobta nekem a sors.

„Az élet már adott sokat.
Bóditót, furcsát és keservest,
De még valamit tartogat.”

Abban a pillanatban nagyon találónak éreztema sorokat.

Nem tudom, mit tartogat még a sors, de remélem: sokat, bódítót, furcsát és keserveset is. Bár ez utóbbi nélkül nagyon jól ellennék, de ezekkel együtt teljes az életem.

A keservek is hozzájárultak, hogy olyan emberré válljak, amilyen vagyok.

A keservek is sok mindenre megtanítottak.

Többek közt arra, hogy még jobban értékeljem a jót, a bódítót, amit kapok.

Más szemmel, elfogadással tudjam nézni a furcsát.

És reményekkel telve, bizakodva várjam azt, amit még tartogat…

Ady Endre: Valami még jön

Ha szivem bomlott, bus malom
S várok rémes pozdorja-sorsra:
Jön hirtelen egy nyugalom.

Ha igy szólok: már mehetek
Nem jöhet már uj, sem jó sem rossz,
Ütő vágy éri szivemet.

Az élet már adott sokat.
Bóditót, furcsát és keservest,
De még valamit tartogat.

Nyugat / 1909. 17. szám

Nem tudom megmondani miért, de Ruzsa Magdi egyik dala jutott eszembe a versről. Tudom, mit mondani rá egy pszichológus…

Megmutatom hátha neked is tetszik.

Rúzsa Magdolna: Április elején – videó

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük