Mit szimbolizál a rózsa? – a rózsa szimbólumrendszere

A rózsa szimbólumrendszere elég összetett. Az egyik legősibb és legkedveltebb növényt elég sok tulajdonsággal ruházzák fel, még az egyes színeknek is más-más jelentéstartalmat tulajdonítanak.

 

rózsa szimbólumrendszere

 

Rózsa szimbólumok

A rózsa az egyik legfontosabb virágszimbólum a nyugati világban. A tövisek óvta gyönyörű, illatos virág a szépséget, a szerelmet, a titoktartást, az életet, a vért, a halált és az újjászületést jelképezi. Az ókori görögök és rómaiak Aphroditének (Venusnak) szentelték, a szépséget és a szerelmet jelentette. Azt tartották róla, hogy Adonisz véréből fakadt.

Dionüszosz (Bacchus) rózsafüzéreket viselt, amelyek a hiedelem szerint hűtötték az agyat részegség esetén.

Harpokratészből úgy lett a hallgatás istene, hogy Erósz (Cupido) egy fehér rózsával rábírta a titoktartásra. Ez a szimbólum a kereszténység idején is megmaradt. A gyóntatószékeken gyakori faragott rózsa vagy a gyűléstermek stukkó rózsája arra figyelmeztet, hogy a beszélgetés “sub rosa”  (a rózsa alatt , azaz titokban) folyik.

A rómaiak rózsákat hintettek szét a temetéseken a feltámadás szimbólumaként.

A keresztény hagyomány szerint az édenkerti rózsa csak a bűnbeesés után növesztett töviseket, emlékeztetőül a sorscsapásra.

A fehér rózsát Máriához (a Mennyei Misztikus Rózsához, a tövisek nélküli rózsához) társítják. A középkorban a szüzességet szimbolizálta.

A vörös rózsa állítólag Krisztus véréből fakadt, ezért a vértanúság, a könyörületesség és a feltámadás jelképe.

Az  iszlámban a rózsa a férfi szépséget, valamint Mohamednek és két fiának a vérét jelenti. Bagdad rózsája a törvény, az őstörvény, a tudás, együttesen az igazság és Allah szimbóluma.

Az alkímiában hétszirmú rózsával jelezték az alkímiai reakciókat és a bölcsességet.

A  szabadkőműveseknél három rózsa fényt, szeretetet és életet jelent. A rózsa a jelvénye a rózsakeresztesek társaságának.

A különböző típusú, színű, fajtájú rózsáknak más-más jelentése van. A nyolcszirmú rózsa a megújulást jelenti, a kék rózsa a lehetetlent, a vörös és fehér az ellentétek egységét. Az aranyrózsa (az áldást is jelképező pápai jelvény) a tökéletességet.

A rózsa népszerű címertani ábra, a hetedik fiút jelöli.

Korunkban egyes európai szocialista pártok is jelvényükül választották a vörös rózsát.

A rózsákról kevésbé köztudott, hogy gyógyhatásúak, sok ehetőek is.

Köszönöm a megosztásokat!

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy minden fontos kertészkedős, virágos hír eljusson hozzád!

Balkonada hírlevél-feliratkozás
Az adatok megadásával kinyilvánítod, hogy kéred a Balkonada hírleveleket. A hírlevél feliratkozás két lépéses, úgynevezett Opt-in rendszerben történik, az első emailben küldött linkre kattintással válik véglegessé.
*= kötelező mező
A feliratkozáskor megadott emailt bizalmasan kezelem, azt csak is a Balkonada hírlevelek küldésére használom. A címeket nem adom át harmadik félnek. További információkat az Adatkezelési tájékoztatóban találsz.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenhárom + kilenc =

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az Uniós adatvédelmi törvény értelmében tájékoztatlak, hogy a balkonada.hu honlapon "cookie"-kat, magyarul vagy "sütiket" használunk. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé és személyre szabottá tegye számodra a böngészést.
A sütiket bármikor letilthatod vagy újra engedélyezheted a böngésző beállításaiban. Amennyiben a tiltást nem teszed meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

További információért a sütikről és az adatkezelésről kattints az alábbi linkre:
Adatkezelési tájékoztató

Bezárás