Rózsa, a romantikus gyógyító

A Kelet-Ázsiában és Európában őshonos rózsákról kevesen tudják, hogy nemcsak szépségükért érdemes termeszteni őket. A legkedveltebb romantikus virág gyógyhatásai révén nemcsak a lelket, de a testet is gyógyítja.

rózsa

Rózsa

Az antik görög és római kultúrákban a pogány világ tavaszi rózsaünnepein elárasztotta a rózsa az utcákat, az ünnepségek szertartásait és a mulatságokat. A szántókat is rózsakertekké alakították, hogy legyen elég a sok fényűzéshez.

Rózsával koszorúzták magukat a császárok, a harcba indulók és a szerelmesek. Borba tépték a szirmukat és úgy itták, rózsavízzel töltötték meg a szökőkutakat és rózsaszirmot szórtak az ágyba is. Rózsakocsonyát, rózsamézet és cukrozott rózsaszirmot fogyasztottak.

A pogány világ bűnös, élveteg jelképét a keresztény középkor csak lassan fogadta el. Sokáig még a sírokon sem tűrték meg. A lovagvilág hozott áttörést, a széptevés révén megkedvelték a várúrnők, majd a lovagi Mária-tisztelet által a Boldogasszony-szobrok lábánál is egyre kedveltebb lett.

A rózsákkal történt csodák által bekerült az ikonográfiába is, 1205-ben Szent Domokos imafüzérét már rózsafüzérnek nevezik. A vallásos épületekben is megjelentek a rózsa díszítések. Gyóntatószékek baldachinjára is odafaragták. A rózsa alatti gyónásból ered a „sub rosa” kifejezés, amivel a titkos összeesküvéseket illették.

Az ellenreformáció korában a szemérmesség és a tökéletesség jelképeként jelenik meg. A protestantizmus is használta, Luther rózsát vésett a pecsétjébe. Rózsát viseltek a mohamedán dervisek házfőnöki jelvényként a sapkájukon. Gül baba, I. Szulejmán idején él dervis is híres volt rózsáiról, kinek budai temetkezési helye, a Gül baba türbe a legészakibb török zarándokhely.

Vallásos történetekben is gyakran találkozunk rózsával, elég csak Árpád-házi Szent Árpád-házi Szent Erzsébetre gondolni, kinek kötényében a szegényeknek szánt elemózsia is rózsává változott. A Kisherceg ártatlansággal, nagy gonddal és sok szeretettel ápolt rózsája a ma emberének üzen hitről, szeretetről, reményről.

Fontos szerepet játszik jelkép rendszerünkben: szerelemmel, szeretettel, pozitív érzelmekkel társítjuk. Szerte a világon ma is működnek még rózsatársaságok, hogy kultuszát éltessék.
Hazánk legismertebb rózsanemesítője Márk Gergely, akinek csodálatos rózsáit több helyen is megcsodálhatjuk az országban, pl. az ingyenesen látogatható Rozáriumban vagy a fertődi Esterházy-kastély rózsakertjében.
A rózsa akárcsak a többi gyógynövényként is használt virág antibakteriális, gyulladásgátló és vérzéscsillapító hatású.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük