Rózsa, a romantikus gyógyító
A Kelet-Ázsiában és Európában őshonos rózsákról kevesen tudják, hogy nemcsak szépségükért érdemes termeszteni őket. A legkedveltebb romantikus virág gyógyhatásai révén nemcsak a lelket, de a testet is gyógyítja.
Rózsa
Az antik görög és római kultúrákban a pogány világ tavaszi rózsaünnepein elárasztotta a rózsa az utcákat, az ünnepségek szertartásait és a mulatságokat. A szántókat is rózsakertekké alakították, hogy legyen elég a sok fényűzéshez.
Rózsával koszorúzták magukat a császárok, a harcba indulók és a szerelmesek. Borba tépték a szirmukat és úgy itták, rózsavízzel töltötték meg a szökőkutakat és rózsaszirmot szórtak az ágyba is. Rózsakocsonyát, rózsamézet és cukrozott rózsaszirmot fogyasztottak.
A pogány világ bűnös, élveteg jelképét a keresztény középkor csak lassan fogadta el. Sokáig még a sírokon sem tűrték meg. A lovagvilág hozott áttörést, a széptevés révén megkedvelték a várúrnők, majd a lovagi Mária-tisztelet által a Boldogasszony-szobrok lábánál is egyre kedveltebb lett.
A rózsákkal történt csodák által bekerült az ikonográfiába is, 1205-ben Szent Domokos imafüzérét már rózsafüzérnek nevezik. A vallásos épületekben is megjelentek a rózsa díszítések. Gyóntatószékek baldachinjára is odafaragták. A rózsa alatti gyónásból ered a „sub rosa” kifejezés, amivel a titkos összeesküvéseket illették.
Az ellenreformáció korában a szemérmesség és a tökéletesség jelképeként jelenik meg. A protestantizmus is használta, Luther rózsát vésett a pecsétjébe. Rózsát viseltek a mohamedán dervisek házfőnöki jelvényként a sapkájukon. Gül baba, I. Szulejmán idején él dervis is híres volt rózsáiról, kinek budai temetkezési helye, a Gül baba türbe a legészakibb török zarándokhely.
Vallásos történetekben is gyakran találkozunk rózsával, elég csak Árpád-házi Szent Árpád-házi Szent Erzsébetre gondolni, kinek kötényében a szegényeknek szánt elemózsia is rózsává változott. A Kisherceg ártatlansággal, nagy gonddal és sok szeretettel ápolt rózsája a ma emberének üzen hitről, szeretetről, reményről.
