Popper Péter: Milyen a valódi szeretet?
Popper Péter (1933-2010) pszichológus számtalan könyvet, cikket, tanulmányt hagyott ránk, melyek a mai napig időtállók. Érdemes időről időre elővenni könyveit, előadásait, megszívlelni gondolatait és megfogadni a tanácsait. Milyen a valódi szeretet? című gondolatmenete rávilágít a szeretet örökérvényű igazságaira.
Popper Péter: Milyen a valódi szeretet?
Ha én azt mondom valakinek, hogy szeretlek, nagyon szeretlek, ezt én nem tudhatom. Én ebben nem vagyok kompetens, a saját érzelmeim megítélésében. Ezt a másik tudja, ő tudja, hogy ez igaz vagy nem. Mert, ha könnyebb velem az élete, ha szabadabban él, ha jobban eltudja viselni az élet terheit, akkor szeretem.
Még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az “Igazi” nem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne “igazi”. De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.
A lényeg az, hogy a rabszolga-társadalom ma is virágzik. S a rabszolgaság legmegalázóbb módja az érzelmi bilincsek hordása, s ezen belül a féltékenység.
A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat – a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!
A féltékenység önértékelési zavart bizonyít, de semmi esetre sem szeretetet vagy szerelmet.5.) Az élet tiszteletével kezdődik a sokat és üres frázisként emlegetett igazi szeretet. A családi szeretet is. S ennek alapja az öröm, hogy a másik a világon van, és hogy találkozhattunk. S ennek az érzésnek a másik alapja az öröm, hogy én is a világon vagyok, engem is lehet szeretni, s hogy a találkozásunk erről is szól. Semmiféle gyűlölet, önutálat nem fér bele a szeretetbe. A mérgelődés, a harag, a féltés, az aggódás bőven belefér, de a gyűlölködő elutasítás nem.
Az embernek általában nem jobb-e mást simogatni, mint saját magát, s a másiknak is talán jobban esik, ha egy szeretett lény simogatja. Ennek az okát nem is olyan egyszerű megfejteni. Mert a lényeg nem az érintésben van, hanem a szándékban, az érzelemben, ami a kezet vezeti.
Manapság nem az érzelmek és a szexuális örömök kölcsönös adása és a kapása a lényeg, hanem mennyiségi komplexusban szenvednek az emberek, főként a férfiak. Annyi változat van a férfi-női kapcsolatra, és ma mindegyiket úgy hívják, hogy szerelem. Ez nem igaz, a szerelem sokkal ritkább és mélyebb jelenség, és borzasztó nagy ajándéka az életnek.
Festegeti az ember a szerelmeit, például, hogy milyen nagyszerűek, aztán mégis adysan végződik a dolog, és azt kérdezi: én téged szerettelek? Frászt, saját díszeimet raktam rád, és beleszerettem a saját díszeimbe.
