Móra Ferenc: Apám
Móra Ferenc: Apám
Kis temetőnkben tudok egy zugot:
Az öreg remekes szűcs nyugszik ott.
Híres, amit varrt, ködmön és suba,
Neve sokáig él a faluba.
Magam is sokat elemlegetem,
Számon mosollyal, könnyel lelkemen,
S ilyenkor ifjú bimbóm, gyermekemSzivemre melegebben ölelem.
Sírhatnékom van, ha eszembe jut
A szeles éj, amelyen elaludt
S valahányszor hörögve sír a szél,
Mindig azt gondolom, hogy ő beszél.
Az öreg műhelyt sírja vissza tán,
Fáj a sötétség néki s a magány,
A hideg ellen hallat tán panaszt –
Mi fáj a holtnak, isten tudja azt.Ám megjött a tél tegnap délelőtt,
Beszitálta hóval a temetőt,
S az öreg szűcs már nem panaszkodik,
Az öreg szűcs már szépet álmodik.
A hó fehér, selymes, sürű, puha,
Ugy takarja be, mint meleg suba
S a télizöld, mely hegyig belevész,
Az rajta zöld irhábul a szegés.
Barátaim nevében is
megköszönöm ezt az ünnephez méltó,
abszolút emberi,
emlékezés csokrot!
B.I.
Kedves B.I.!
Nagyon köszönöm a visszajelzést. Örülök, hogy tetszett.
Minden jót kívánok: Jucó