Mikor lesz advent első vasárnapja 2023-ban?
A naptárra nézve sokakat elbizonytalanít, hogy mikor kell meggyújtani az első gyertyát az adventi koszorún. A karácsony előtt négy hét első vasárnapja minden évben vagy november utolsó vagy december elő hetére esik. Az egyszerű szabályt ismerve könnyű dolgunk van, az advent első vasárnapja 2023-ban is a jól megszokott módon számolható ki.
Advent első vasárnapja 2023-ban
Adventi időszaknak a karácsony előtti négy egymás utáni vasárnapot hívjuk. A karácsony dátuma minden évben ugyanaz ugyan, december 24 és 26 között van. A Gergely-naptár sajátosságainak következtében azonban évente változik, hogy a hét melyik napjára esik december 24-e. És mivel a deecember 24 előtti 4 vasárnap az advent, így az adventi vasárnapok dátuma is évről évre változik.
Advent első vasárnapja mindig a november 30-án tartott Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, ami egyúttal az egyházi év kezdete is.
Ebből következik, hogy advent első vasárnapja minden évben csakis november 27. és december 3. közé eső dátumú lehet. Ez pedig azt eredményezi, hogy a negyedik és egyben utolsó adventi vasárnap pedig december 18 és december 24 közé eső dátumú lehet.
Talán furcsának tűnik, de 2023-ban is az a helyzet állt elő, hogy az utolsó adventi hét hossza csupán egy nap lesz, mert a negyedik vasárnap épp december 24-re esik. Azokban az években viszont, amikor november 27-én van az első advanti vasárnap, akkor advent utolsó hete egy teljes hét. Ilyenkor az utolsó advanti vasárnap dátuma december 18-a.
Advent első vasárnapja 2023: december 3.
Advent második vasárnapja 2023: december 10.
Advent harmadik vasárnapja 2023: december 17.
Advent negyedik vasárnapja 2023: december 24.
Amióta van fényfűzér a ház bejárati bórója/eresz/ alá 15 m hosszan unokám dolga létráról felrakni, áramforrásig elérjen. Nappalra kikapcsolva és Karácsony elmúltával szintén. Majd szilveszterre bekapcsolva és leszedve újévben.
Megragadva az alkalmat Neked és stábodnak kívánok kellemes, Istentől áldott ünnepeket, valamint köszönöm az egész éves értékes soraidat, amelyekkel örömet szereztél nem csak nekem szerintem, hanem sok-sok olvasódnak. Tisztelettel: Decibella
Kedves Jucó!
Bocsánat, de az adventi vasárnapokkal hiba van.
Már 2024 év van, és nem 2023 év.
Tehát az első adventi vasárnap, holnap lesz, 2024 december 1-én.
Láttam már tegnap előtt is, de gondoltam azóta javítottad.
Szeretettel üdvözöllek:
Zsóka