Melyik gyertyát kell meggyújtani advent harmadik vasárnapján?
Advent harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja, amikor már a harmadik, az utolsó előtti gyertyát gyújtjuk meg az adventi koszorún. Na de mégis melyik gyertya kerüljön ekkor meggyújtásra? Mindjárt elmondom az egyértelmű választ.
![advent harmadik gyertya, advent harmadik vasárnapja](https://viragotegymosolyert.hu/wp-content/uploads/2018/12/adventi-koszoru.jpg)
Advent harmadik vasárnapja és az öröm gyertyája
Amennyiben az első gyertyát jól gyújtottuk meg az adventi koszorún, és a másodikkal sem hibáztunk, egyszerű dolgunk lesz. Annyi biztos, hogy a második vasárnap meggyújtott gyertya mellett következik. Mivel egyik oldalról az elsőként meggyújtott gyertya van, így csak is egyetlen gyertya lehet, amit lángra kell lobbantanunk.
Az egyházi színű koszorún a rózsaszín gyertyát gyújtjuk meg a harmadik vasárnap, aminek szimbolikus jelentése: Szűz Mária, aki megszülte a fiút, öröm szimbóluma.
A nem egyházi színű gyertyákkal díszített adventi koszorúkon is kiemelt szerepe van a harmadik, azaz az örömöt szimbolizáló gyertyának. Ezt a gyertyát általában valamilyen formában kiemelik a többi közül. Lehet például a többitől eltérő színű, nagyságú vagy formájú.Szintén jó megoldás, ha egy szalaggal vagy egy különleges dísz melléhelyezésével különböztetjük meg a többitől.
Ha több mint négy gyertyánk van, akkor azok száma néggyel osztható, ilyenkor a harmadik négyes csoport gyertyái gondoskodnak a fényről.
Ahogy a többi gyertyát, úgy az advent harmadik vasárnapjának gyertyáját se égessük le teljesen, hisz annak majd a negyedik vasárnapon is égnie kell, csakúgy, mint valamennyi előzőnek.
Aranyosi Ervin: Advent – harmadik gyertya
Advent, harmadik vasárnap
örömgyertyát gyújtunk,
rózsaszínre vált a lelkünk,
nem nyomaszt a múltunk.
Közeledik a Karácsony,
öröm gyúl lelkünkben,
a szeretet és a hála
vendég életünkben.
Az Adventi várakozást
még az is fokozza,
hogy minden nap, a Karácsonyt,
még közelebb hozza.
A szeretet ünnepére
készül minden lélek.
Három gyertya lángja fénylik,
s hálatelt az ének.
További olvasnivalók az adventi gyertyákról és vasárnapokról
Az adventi koszorúra kerülő adventi gyertyák száma és színe is jelentéstartalommal bír. Hagyományosan négy gyertyát teszünk a koszorúra, minden adventi vasárnapra egyet. Itt van az adventi gyertyák jelentése.
Advent első vasárnapja az András naphoz (november 30) legközelebb eső vasárnap. Ekkor gyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. A dátuma változó, de mindig november 27. és december 3. közé esik.
Megoszlanak a vélemények, hogy melyik gyertyát kell meggyújtani másodszor. Most ezt próbálom meg körbe járni.
Advent negyedik vasárnapja néha olyan közel esik karácsonyhoz, egyenesen december 24-re, azaz szenteste napjára esik. Ekkor már az utolsó gyertyát gyújtjuk az adventi koszorún, így már mind a négy fénye beragyogja az ünnepvárás pillanatait.