Magyar Operett Napja – október 24

Immár 20 éve annak, hogy október 24-e hivatalosan is a Magyar Operett Napja. 2002-ben Kálmán Imre születésének 120. évfordulóján döntöttek az operett ünnepének létrehozásáról. Október 24-én született Kálmán Imre, és ugyanezen a napon halt meg másik világhírű zeneszerzőnk, Lehár Ferenc. Az Budapesti Operettszínház minden évben nagyszabású gálaműsorral készül az évfordulóra. Siófokon, Kálmán Imre szülőhelyén pedig Kálmán Imre Emléknapokat. Az ünnepre ma Az élet muzsikája című, Kálmán Imre életéről szóló filmet hoztam.

színházi világnap

Mi az operett?

Az operett egy színpadi, zenei műfaj, szó szerinti jelentése: „kis opera” vagy „operácska”. Dallamos, fülbemászó zene, látványos díszlet és jelmez szolgálja a fordulatos, könnyed történet elmesélését. A párbeszédek énekszámokkal és táncbetétekkel váltakoznak.

Az első operettnek Hervé Don Quijote és Sancho Panza című művét tekintik. Az operett első igazi mestere a német születésű francia Jacques Offenbach, a “Champs-Élysées Mozartja” volt. Orfeusz az alvilágban, Hofmann meséi és Szép Heléna műveit napjainkban is gyakran játszák.

Magyar nyelven először 1860. szeptember 22-én játszottak operettet, Offenbach Eljegyzés lámpafénynél című művét. 1862-ben megszületett az első magyar operett is: A szerelmes kántor zenéjét Allaga Géza komponálta, a librettót Bényei István jegyezte.

Magyarország hamarosan “operett-nagyhatalom” lett, Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő darabjai itthon és külföldön is hatalmas sikert arattak. Az első külföldön is hódító magyar operett 1902-ben Huszka Jenő Bob hercege volt.

A legismertebb magyar operett minden kétséget kizáróan Kálmán Imre Csárdáskirálynője. Lehár Ferenc A víg özvegy, Luxemburg grófja, A mosoly országa művei is igen népszerűek.

A magyar operett 2013-ban felkerült a hungarikumok listájára.

Magyar Operett Napja – október 24

A Budapesti Operettszínház minden év október 2-4én nagyszabású gálaműsorral ünnepli az operett műfaját.

Siófokon, Kálmán Imre szülőhelyén pedig Kálmán Imre Emléknapokat tartanak.

Az élet muzsikája – film Kálmán Imre életéről

A film Kálmán Imre, az „operettkirály” korántsem mindig operettbe illő, sikerekben, bukásokban és szorongásokban egyaránt gazdag életét követi végig. A gyermek Kálmán Imre a békebeli pesti biedermeier idillben fütyüli el hibátlanul Liszt egyik darabját. Sikertelen ügyvédi próbálkozások, vesztett perek után kezdetét veszi a fényes karrier: a pesti, a bécsi diadalút, majd a francia és amerikai emigráció évei. – írja a Port.hu

https://youtu.be/tRtXT4KwsxE?si=wzLWWZZpfL6LmaQP

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük