Drégely László: Nyár
Drégely László: Nyár című versét ajánlom szeretettel.
Drégely László: Nyár
Süt a nap a rétre,
Házak tetejére,
Árnya sincs a fáknak,
Tűző napon állnak.
Kutak mélye száraz,
Fenekére láthatsz,
Marhacsorda bőgve
Fekszik ottan körbe.
Délibábos égen,
Megfordított réten,
Sehol sincs egy felhő,
Árnyat szövő kendő.
Nemes Nagy Ágnes: Nyári éj
Emelkedik a lassú tenger.
Az álom sűllyed, olvadok.
Tárt ablakunk alatt a mélyben
a júniusi éj csobog.
Üvegzöldszínű habja szélén
mint fel-felbukkanó halak,
a csillagok kecses csapatban
csobbannak és villámlanak.
S a fák között – kövér korállok
árnyékot-lengető bogán,
haján világító moszattal
átúszik lassan Szent-Iván.
Márai Sándor: Megtelt a kert
„Most megtelt a kert. Ez az ő pillanata, a nagy bemutató, a díszelőadás. Minden és mindenki a helyén. A páfrányok izgatott ünnepélyességgel állanak sorfalat a tündéri rózsának, a lámpalázas szegfűnek, az izgalomtól halott sápadt liliomnak. Megtelt a kert az egyetlen tartalommal és értelemmel, amely létének oly titkos és oly köznapi értelme. Megtelt a kert valamivel, amelyen egyszerre dolgozott a kertész és a fátyolkabogár, a szél és az eső, Isten és a méhek. Titokzatos munka volt. Éjjel és nappal szőttek és illesztgettek, kreáltak és idomítottak a kertben, hónapokon át. Most itt van, teljes érettséggel, s nincs semmi célja. Nem akar hasznos lenni. Csak lenni akar – nagy tanítás ez! Érted?”
