Várnai Zseni: Szegény anyókák

Várnai Zseni: Szegény anyókák

Én mindig szánva nézem őket
szegény meghajlott öreg nőket.
Amint tipegve mennek, mennek,
szinte irgalmat esdekelnek.
.
Anyámat látom bennük, mintha
Ő suhanna múltból vissza,
Ő is ilyen volt, ilyen félve
várt az útszélén az átkelésre.
.
Mert sok a vén a forgatagban
hol annyi nép zsong szakadatlan,
És mennyi autó, de szörnyű
Jaj átjutni köztünk nem oly könnyű.
.
Mily feladat, mily óriási
a villamosra le-fölszállni
s ha állni kell, anyóka szédül..
körülötte mennyi ifjú nép ül.
.
Csak szeme kér, nem mer szegényke
rászólni lányra vagy legényre:
egyik olvas, másik kibámul
de egyik sem állna fel magától.
.
Anyókánk mintha üvegből volna
átnéznek rajta, sok a dolga
mindenkinek, nem ér rá senki
ilyen kis pontot észrevenni.
.
Ám, ha akad megértő lélek
szegényke máris újjáéled.
Hervadt képe kivirul, mintha
fonnyadt fűszál harmatot inna.
.
Be jó is ülni! Csupa hála,
csak a leszállás gondja bántja..
Lesz-e aki majd a kezét nyújtja?
Öreg szemét a könny befutja.
.
Mert olyan magas a lépcső: reszket
hogy a kalauz máris csenget.
s mint vén madár a száraz ágon,
úgy néz körül a nagy világon.
.
Óh az öregség baj, betegség..
gyógyítja csak egy kis melegség
szegény anyó is erre vágyik
amíg eljut a végállomásig.

Kalkuttai Szent Teréz anya: Uram

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

10 − 2 =