Ady Endre: Páris, az én Bakonyom

Ady Endre 1904 és 1911 között hétszer járt Párizsban, hosszabb-rövidebb ideig tartózkodott ott. Több versben is megörökítette a francia fővárost. Legismertebb A Párisban járt az ősz című költemény. Ady Endre: Páris, az én Bakonyom versben a szabad Párizst, a szabad nyugatot állítja szemben a zűrös Magyarországgal.

Ady Endre: Páris, az én Bakonyom

Megállok lihegve: Páris, Páris,
Ember-sűrűs, gigászi vadon.
Pandur-hada a szájas Dunának
Vághat utánam:
Vár a Szajna s elrejt a Bakony.

Nagy az én bűnöm: a lelkem.
Bűnöm, hogy messzelátok és merek.
Hitszegő vagyok Álmos fajából
S máglyára vinne
Egy Irán-szagú, szittya sereg.

Jöhetnek: Páris szivén fekszem,
Rejtve, kábultan és szabadon.
Hunnia új szegénylegényét
Őrzi nevetve
S beszórja virággal a Bakony.

Itt halok meg, nem a Dunánál.
Szemem nem zárják le csúf kezek.
Hív majd a Szajna s egy csöndes éjen
Valami nagy-nagy,
Bús semmiségbe beleveszek.

Vihar sikonghat, haraszt zörrenhet,
Tisza kiönthet magyar síkon:
Engem borít erdők erdője
S halottan is rejt
Hű Bakony-erdőm, nagy Párisom.

Ady Endre párizsi tartózkodásai nem voltak igazán önfeledtek és gondtalanok. Múzsája és szerelme, Léda után utazott Párizsba. 1903 augusztusában megismerkedett Diósy Ödön (a Balkánon, majd Párizsban letelepedett kereskedő) feleségével, a Nagyváradra hazalátogató Brüll Adéllal, akit utóbb – nevét megfordítva – Lédának nevez verseiben. Találkozásuk fordulópontot jelentett Ady életében és művészi pályáján: célt ad elvágyódásának, nagy álmú terveinek.