Wass Albert: Látható az Isten

Wass Albert Látható az Isten című versét ajánlom figyelmedbe.

Heltai Jenő: Szabadság

Wass Albert: Látható az Isten

Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.
De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:
Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.

További idézetek Wass Alberttől

Gróf szentegyedi és cegei Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő, a magyar irodalom egyik legellentmondásosabb alakja. A hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást se venne róla, miközben mások a legnagyobbak között emlegetik.  1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt. A kolozsvári népbíróság 1946. március 13-án távollétében – apjával együtt – „háborús bűnökért és gyilkosságért” halálra ítélte, a rehabilitációra tett kísérletek azóta nem jártak sikerrel.

Wass Albert: Mikor mégis egyedül vagy című írásában irányt mutat, ha úgy érzed magadra maradtál és nem látod a kiutat. Segít reálisabban látni a helyzetet és kilábalni a mélabúból.

Wass Albert: Mikor mégis egyedül vagy

Wass Albert: Az összetartás erejéről szóló írása az író saját tapasztalain nyugvó történet megfontalandó gondolatokkal az összefogásról.

Wass Albert: Az összetartás erejéről

Wass Albert 1959-ben, amerikai emigrációja alatt írta a funtineli boszorkány című regényét. Most a Wass Albertről és népszerű regényéről készített filmet ajánlom figyelmedbe.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük