Váci Mihály: Gyalog szerettem volna jönni

Váci Mihály: Gyalog szerettem volna jönni című versét ajánlom szeretettel. Váci Mihály Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, műfordító.

Váci Mihály: Gyalog szerettem volna jönni

Gyalog szerettem volna jönni
a porral lepett füveken,
mezítláb; hogy frissen érezzem,
ha felmelegszik a szülőföld
pora; mikor megérkezem.

Gyalog szerettem volna jönni,
hogy érezzem: – a telt kalász,
a rét sok térdeplő füve
elém borul, el nem eresztve,
s lábam kérve kulcsolja át.

Gyalog szerettem volna jönni:
át a szorgalmas földeken,
mindenkinek által kiáltni,
mezsgyén átlépni, kezetrázni:
„Na és a munka, hogy megyen?

Gyalog menni az utcán végig,
előre köszöngetni ott.
Tornácokon üldögélni, mint régen,
hogy mindenki arcomba nézzen,
s mondják: – „Semmit se változott!”

Én gyalog fogok hazamenni
a porral lepett füveken,
mezítláb, hogy sírva érezzem,
ha felmelegszik a szülőföld
pora, mikor megérkezem.

Váci Mihály (1924 – 1970) a Kádár-rendszer időszakában, a hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig, Magyarország ünnepelt és legtöbbet szavalt kortárs költője volt. 1970-es halála után vita indult megítéléséről, kultusza a rendszerváltozásra fokozatosan eltűnt.

Egyik legismertebb verse a Még nem elég, ami nélkül nem múlhatott el szavaló verseny vagy ünnepség a szocializmus időszakában. Lhet, hogy napjainkban nem népszerű és lassan elfelejtik a verseit, de nekem több verse is igaznak tűnik és számomra fontos kérdést boncolgat. A Származás című verse is nagy kedvencem.

Váci Mihály: Származás

Nem az jelöli a származást, rangot,
hogy kikre büszke valaki,
de az, hogy ővele kik büszkélkednek,
s kik szokták nevét féltve mondani.

Én nem mások érdemével dicsekszem:
nem azzal kezdem, – honnan származom.
Tenni szeretnék valamit először,
hogy kitűnjön: ki fogadhat fiának,
kinek rokonságára van jogom.

Szeretnék olyat tenni, – ó csak egyszer!
miről meglelt fiára ismer
sok egyszerű, távoli rokonom!
S míg tettemet emlegetik,
s komoly szavakkal nevezgetnek engem,
ők dicsekednek, büszkén, énhelyettem:
– „Közülünk származik!”