Juhász Gyula: Erdélyi ibolyák
Juhász Gyula: Erdélyi ibolyák című versét és két másik aranyos verset hoztam a tavasz kedves és szerény szépségéről, az ibolyáról. A sötét zöld levelek közül kikandikáló illatos virágfejek kecsessége egyértelműen a tavasz közeledtét jelzi.
Juhász Gyula: Erdélyi ibolyák
A kolozsvári kikelet szülötte
E pár száll gyöngéd, kora ibolya,
Szűz szirmukon szelíden eltünődve
A magyar Mona Lisa mosolya.
Erdélyünk szent rögének ibolyái,
A fájó tájról méla üzenet,
Virágnyelven beszéltek, ó parányi,
De drága kincsek, hervadt kedvesek!
Kék szemetekben az erdélyi égnek
Régi derűje integet felém
És sötét szirmotokban érzem én
Az új fájdalmat. Míg vágyódva nézlek
Bús ibolyák, gyötör egy néma vád
És rátok hintem könnyem harmatát!
Gulyás Pál: Egy ibolyáról
Egy ibolyát vittem haza
s most is itt él az illata.
Belepréseltem egy füzetbe,
hideg lapjára dideregve
lehullt a kis kerti virág,
siratva teste hajnalát.
Arcának bársony hamva vissza –
repült az égbe, mint a rab…
De könnyét a papír beitta,
égi illata itt maradt!
S most ez az illat a világom,
két karom esdve ráborul,
ő felé vonz az esti álom,
őt látom láthatatlanul.
Zelk Zoltán: Ibolya
Ibolya, ibolya
virítsz már a réten,
gyönyörködsz este a
víg tücsökzenében.
Tücsökzene ringat
este elalvásra,
hajnalban megfürdesz
az ég harmatába`.
Napfény az ebéded,
szellők simogatnak:
így élsz vidáman,
hírnöke tavasznak.
