Szent Jakab napja – július 25

Július 25-e Jakab apostol ünnepe. Az apostolok közül Jakab volt az, akit elsőként szenvedett vértanú halált. Ereklyéit a spanyolországi Santiago de Compostela templomában őrzik, ami a leghíresebb keresztény zarándokhely Róma és a Szentföld után. Szent Jakab sírjához vezet a világ leghíresebb zarándokútja, a Szent Jakab-út, spanyolul Camino de Santiago vagy röviden csak El Camino. Ő spanyolok nemzeti szentje, valamint a búcsújárók, utasemberek, hajósok védőszentje. Elődeink a Jakab nap időjárásából megjósolták a karácsony előtti és utáni idősjárást.

Lébényi Szent Jakab templom mellékoltára

Szent Jakab élete és emlékezete

Két Szent Jakab is volt a történelemben. Július 25-e az apostol Szent Jakab napja, akit megkülönböztetésül az idősebb vagy nagyobb (Jacobus Maior) jelzőkkel szoktak ellátni.

A halász Jakab és öccse, János az elsők között szegődtek Jézushoz. Jakab a tanítványok legbelsőbb köréhez tartozott, jelen volt az Úr színeváltozásánál, majd az Olajfák hegyén az utolsó vacsoránál.

Az apostolok közül ő szenvedett elsőként vértanúhalált. Az egyik hagyomány szerint i.sz. 44-ben Jeruzsálemben Heródes Agrippa fejeztette le hitéért. Egy másik legenda úgy tartja, hogy Hispániába ment téríteni. A kettő egyesítéséből aztán lett egy harmadik. Egy angyal vezénylete alatt a halott apostol tetemét kicsempészték Júdeából, és a mai Spanyolország Galícia nevű tartományába vitték. Ereklyéit azóta is itt, a róla elnevezett Santiago de Compostelában őrzik.

Santiago de Compostela nevének születését is egy legenda őrzi. Eszerint Szent Jakab elfeledett sírjának helyét a 9. században egy csillag mutatta meg, ebből lett a város neve (campus stellae, annyi mint „csillagrét”).

Róla nevezték el a Szent Jakab-utat, spanyolul Camino de Santiago azaz El Camino, mely Spanyolország Navarra, La Rioja, Kasztília és Galícia tartományain halad át, és amelynek célpontja a szent apostol sírja.

Az út azóta Spanyolországon kívüli szakaszokkal is bővült. Például Németalföldről, Észak-Franciaországból induló utak is becsatlakoznak a spanyol szakaszba. Sőt mi több a magyarországi Szent Jakab-úton haladva is elzarándokolhatunk Compostelába, ugyanis ez becsatlakozik az egész Európán átívelő, hivatalos Camino de Santiago (El Camino) zarándokútba.

Szent „Iago” a spanyolok nemzeti szentje lett. De Ő a búcsújárók, utasemberek, hajósok védőszentje is, számos templom, menedékhelyek viseli a nevét.

Szent Jakabot általában köpenyben, széles karimájú kagylós kalappal ábrázolják. Az El Camino zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén mindenütt felfestve megtalálhatunk.

Szent Jakab szobra Santiago de Compostelában

Jakab napi népi megfigyelések jóslások

Jakab nap környékén érnek be a korai szőlőfajták.

A népi megfigyelés szerint Jakab napra le kell aratni a zabot, mert ami kinn marad elvész. Sok helyen ekkor szedték fel a fokhagymát.

Az időjárásjósló hiedelem szerint a Jakab napi időjárásból a télre lehet következtetni. Ha sok gomolyfelhő gomolyog az égen, akkor sok és nagy hóra kell számítani a télen.

A délelőtti időjárás mutatja a karácsony előtti időt, a délutáni a karácsony utáni időt. Ha szépen süt a nap, hideg lesz, ha esik az eső, akkor meleg és nedves idő várható. Ha süt a nap és eső is esik, úgy jó idő várható.

Szent Jakab tisztelete Magyarországon

Magyarországon is több Szent Jakabnak szentelt templomot találunk, ezek közül leghíresebb a lébényi apostoli-plébánia templom.

Pár éve már nem kell külföldre utazni annak, aki megtapasztalná az El Camino zarándokúttal járó életérzést, elmélyülést. A népszerű magyarországi zarándokút, a Szent Jakab-út ugyanis becsatlakozott az egész Európán átívelő, hivatalos Camino de Santiago (El Camino) zarándokútba. Ez azt jelenti, hogy az El Camino hagyományait és értékeit követve, európai szabványhoz igazodó jelzésekkel, szállásrendszerrel, zarándokútlevéllel bandukolhatunk a karbantartott utakon. A Camino Húngaro és Camino Benedictus nevet viselő mindkét út azontúl, hogy gyönyörű tájakon halad át, több látnivalót, nevezetességet is érint.

Szent Jakab zománcképét megtaláljuk a magyar Szent Koronán is.

Jakab naphoz kapcsolódva 2023-ban már 18. alkalommal rendezték meg Az érett bor és vadászat ünnepét Sümegen.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük