Petőfi Sándor: A naphoz

Petőfi Sándor: A naphoz című versét 1844. szeptember 27-én írta. A napra panaszkodik, ami fukarul bánik a sugaraival. Pedig a szeptember végi napok általában még naposak, később kezdődnek csak a ködös, sötét őszi és téli napok. A kedves vers viszont minden évszakban szívderítő olvasmány.

Petőfi Sándor: A naphoz

Panaszom van kelmed ellen,
Hallja kelmed, nap uram!
Mi dolog az, sugarával
Bánni olyan fukaran?

Elballag kelmed fölöttem
Minden istenadta nap,
Kis szobám kelmedtől mégis
Egy sziporka fényt se kap.

Oly sötét van benne, mint a…
Majd kimondtam, hogy mibe’.
Legyen egy kis embersége,
S nézzen kelmed néha be.

Hiszen azt, hogy versirás a
Mesterségem, tudja tán,
Azt is tudja, ily esetben
Nem lehet pompás szobám;

Hogyne tudná, ‘sz hajdanában
Kelmed szinte lantot vert,
Még mikor le nem rudalták
Az Olympról Jupitert.

Szánjon meg tehát kegyelmed
Kedves kollega uram,
S mátul fogva sugarával
Ne bánjék oly fukaran.

Pest, 1844. szeptember 27. után

További versek Petőfi Sándortól

A Petőfi Sándor: A Tisza című verse egyike a neves költő legszebb tájleíró verseinek. Először Pesten a Honleányok Könyve első füzetében jelent meg 1847. május 5-én. Most a Víz világnapján ajánlom ismételt elolvasásra.

Petőfi Sándor: A Tisza

Petőfi Sándor: Szeptember végén című versét sokan a magyar irodalom legszebb szerelmes versének tartják. A költő a feleségének, Szendrey Júliának írta a sorokat a koltói Teleky-kastélyban töltött nászútjukon. A verset a pályatársak is nagyra értékelték. A második szakasz kezdősora („Elhull a virág, eliramlik az élet…”) Kosztolányi Dezső szerint a legszebb magyar verssor.

Petőfi Sándor: Szeptember végén