Kosztolányi Dezső: Boldog szomorú dal

Kosztolányi Dezső: Boldog szomorú dal című versét ajánlom szíves figyelmedbe, amelyben Kosztolányi nem kevesebbet feszeget, mint „Itthon vagyok itt e világban”.

tulipán

Kosztolányi Dezső: Boldog szomorú dal

Van már kenyerem, borom is van,
Van gyermekem és feleségem.
Szivem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
Suttogva hajolnak utamra,
És benn a dió, mogyoró, mák
Terhétöl öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
Telefonom, úti böröndöm,
Van jó-szívü jót-akaróm is
S nem kell kegyekért könyörögnöm,
Nem többet az egykori köd-kép,
Részegje a ködnek, a könnynek,
Ha néha magam köszönök még,
Már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
Tárcám van igaz szinezüstből,
Tollam, ceruzám vigan illan,
Szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
Langy téa, beteg idegemnek.
Ha járok a bús Budapesten,
Nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
Könnyekbe borít nem egy orcát,
És énekes, ifju fiának
Vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
Gyötrödve, halálba hanyatlón,
Úgy ásom a kincset a mélyen,
A kincset, a régit, a padlón,
Mint lázbeteg, aki feleszmél,
Álmát hüvelyezve, zavartan,
Kezem kotorászva keresgél,
Hogy jaj! valaha mit akartam,
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.

További versek Kosztolányi Dezsőtől

Kosztolányi Dezső: Drágakövek beszéde című költeménye a Zsivajgó természet ciklusban jelent meg, amiben a természet egy-egy jeles képviselőjéről írt egy-egy gondolatot. A sorból, a fák és az állatok mellett a természet drágakövei sem maradtak ki.

Kosztolányi Dezső: Drágakövek beszéde

Minden év november 17-én Budapest születésnapját ünnepeljük. 1873 november 17-én jött létre Budapest az addig különálló települések, Pest, Buda és Óbuda egyesülésével. Az 54 ezer lakosú Buda, a 200 ezer lakosú Pest valamint a Pest megyéhez tartozó, 16 ezer lakosú Ó-Buda egyesítésének ötletét Széchenyi István vetette fel még évekkel előtte. Fővárosunk ünnepére Kosztolányi Dezső: Budapest című versét ajánlom figyelmedbe.

Végül Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani? című versét ajánlom szeretettel.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük