Dömötör-nap – október 26

“Itt van már Dömötör, tél mostan rátok tör.” – szól az október 26-i Dömötör-nap népi mondása. A 19. századig Szent Dömötör (Szaloniki Szent Demeter) vértanú volt a juhászok patrónusa, és ez volt a legelőről hazatérő  juhászok legnagyobb ünnepe.

Szent Dömötör (Szaloniki Szent Demeter) élete

A 3. században élt Szaloniki Szent Demeter vértanú, az ortodox egyház egyik legtiszteltebb szentje. A keresztényüldöző Maximianus keletrómai társcsászár parancsára végezték ki Thesszaloniké (ma: Szaloniki) városában, amelynek védőszentje lett. Bűne az volt, hogy föld alatti börtönében megtérítette Nesztor gladiátort, aki az arénában így megerősödve legyőzte a császár kedvenc bajnokát, Lyaeust.

A hívek védelmezőjének tekintik, és karddal, pajzzsal ábrázolják. A Szent Koronán is szerepel alakja.

A szegedi Dömötör-torony, az egykori Szent Demeter-templom tornya róla kapta a nevét. Domoszló és Pély község templomát, valamint a 2016-ban felszentelt vásárosnaményi görögkatolikus templomot Szent Dömötör tiszteletére szentelték fel.

Szent Dömötör Aba-Novák Vilmos festményén

Dömötör-nap szokásai, hagyományai

Szent Dömötör ünnepét október 26-án tartják. Régebben juhászújévnek nevezték ezt napot, mert a jószágokat ekkor hajtották haza, és a pásztorokkal ekkor újították meg a szerződéseket.

Dömötört törökűzőnek is nevezték, mivel a törökök a hideg beálltával, Dömötör napján mindig beszüntették a harcot.

Az ország keleti részén Dömötört tartották a juhászok patrónusának. Ekkor számoltak el a gazdákkal és állapodtak meg a következő évről, juhászújévnek nevezték a napot. Miután megkapták a bérüket, eljött a jól megérdemelt pihenés és mulatság ideje. Bálokat, mulatságokat tartottak, amiket juhászbálként, juhásztorként, juhbálként, dömötörözésként emlegették.

Szegeden a Dömötör-templom búcsúján a mise után a juhászok a plébánia udvarán birkapaprikást főztek.
Több településen Szent Dömötör napján állatvásárokat tartottak.

A Dömötör-napi hideg szelet a kemény tél előjelének tartják.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük