Csukás István: Tavaszi vers
Csukás István: Tavaszi vers című költeményét ajánlom szeretettel. Csukás István a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, író, ifjúsági szerző, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. Meséivel rengeteg gyermek mindennapjai váltak szebbé. Süsü, Pom Pom, Mirr-Murr, A nagy ho-ho-ho-horgász – még sokáig folytathatnánk a Csukás István megálmodta mesefigurák sorát.
Csukás István: Tavaszi vers
Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.
Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.
Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.
Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé,
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!
Csukás István: Óda egy bodzabokorhoz
A visszahozhatatlan múlt lobog
mögöttem, árnyékom elém veti.
Mitől voltam boldog, boldogtalan,
nem mondhatja meg énnekem senki.
Medáliás bodzabokor hátrál
a fehérre meszelt vályogfalig;
talán ez volt, talán nem is ismer,
talán csak én vagyok idegen itt,
ahol születtem s a másik, az igazi
bodzabokor hűs sátorrá kinyílt
fölém, ha kértem, s forgatta a hold
fényében foszforeszkáló virágait.
Nem én vagyok idegen, ő hagyott el,
az elérhetetlenné ritkult gyerekkor!
Nem tudok sátrad alá bújni már
a régi kedvvel, vén bodzabokor.
Nem tudok hátrálni, csak magamig,
túlmagasra nőttem és hasztalan
mondanám neked, amit úgyis tudsz,
s jobban: ragaszkodj ahhoz, ami van.
