Csukás István: Ki ette meg a nyarat?

Csukás István: Ki ette meg a nyarat?

Most se láz, se nyár,
a fák dideregve kapkodnak a levelek
után, rémes csontvázak, kiköpött
halszálkák. De ki ette meg a nyarat?
A kutyámra nézek gyanakodva:
fejét rázza, pofáját nyújtja, eloldalog,
megsértődve morog: „Megint mindent
rám kennek …” A fecskéket figyelem,
zsinórírást bögöztek a villanydróton,
silabizálom, de nem tudom elolvasni,
miről szól, kinek szól? Legyintek,
á, nekik ez túl nagy falat! Macska
füstöl át a kerítésen, szájában egéríz,
verébíz, lopott tejföl íze, nem foglalkozik
nyárevéssel, a harmadik szomszédból
gúnyosan visszanyávog. Finoman megpendül
a napraforgó cintányérja. Fülelek,
talán tud valamit. Talán a virágok!
A kertben rózsa, kannavirág, büdöske,
a kifeszített madzagon hajnalka tornázik;
szimatolva motyogom: „Kölnigyár, ott a nyár!”
A rózsa a fejét ingatja, a kannavirág
üresen kondul, a büdöske elpirul, a hajnalka
tele szájjal nevet: micsoda buta kérdés!
Fejemet ingatom, üresen kondulok, elpirulok,
de nem nevetek, mert, nem, egyáltalán
nem buta, mert hova tűnik, ami volt?
S dideregve kapkodok a leveleim után,
Mert nyár vagyok és fa vagyok egy boldog
pillanatra, és miért voltam, hogyha
eltűnök, s miért tűnök el, hogyha voltam?

november

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

8 − 3 =