Andersen: Bizonyisten!

A dán meseíró sok története után most Andersen: Bizonyisten! című meséjét ajánlom szeretettel a tyúkólból, ahol olyan hátborzongató dolog történt, hogy még a kakasnak is lefittyedt a taraja.

Andersen: Bizonyisten!

– Hátborzongató história! – kotkodácsolta egy jérce, mégpedig a falu ellenkező végén, mint ahol a história megesett.

– Hátborzongató dolog történt a tyúkólban! Nem mernék egyedül aludni ma éjjel, nem én! Milyen jó, hogy annyian gubbasztunk a rúdon!

Aztán elmondta a históriát, amely csakugyan olyan rettenetes volt, hogy a tyúkoknak minden tolla szála az
égnek meredt, a kakasnak meg lefittyedt a taraja. Bizonyisten!

De kezdjük az elején a históriát, amely a falu túlsó végén, egy másik tyúkólban esett meg. Leáldozott a nap, s a tyúkok sorra fölrepültek az ülőre. Egy kurta lábú fehér tyúkocska annak rendje és módja szerint elhelyezte tojását a szalmában, igazán semmi kifogást se lehetne ellene emelni. Aztán nyugodtan felröppent az ülőre, csőrével megigazgatta a tollait, s közben kihullott egy fehér pihetolla.

– Ni, hogy száll! – mutatott utána:

– Nem baj! Minél többet elhullatok, annál szebb leszek!

Tréfából mondta persze, mert ő volt a legmókásabb tyúkocska az ólban, máskülönben, mondom, nem vethettek semmit a szemére. Hát így tréfálkozott, aztán elbóbiskolt.

Sötétség ereszkedett mindenre, a tyúkok összebújtak az ülőn, hanem a fehér tyúkocska szomszédasszonyának nem jött álom a szemére. Hallotta is meg nem is a fehér tyúk megjegyzését; ez a legokosabb, ha békén akarunk élni ezen a világon. Végül is elmondta a szomszédjának, mi nyomja a begyét:

– Hallottad, mit mondtak itt az előbb? Van itt egy szemérmetlen teremtés – nem akarom nevén nevezni -, az megkopasztja magát, hogy szebb legyen! Én rá se néznék, ha kakas volnék!

Hanem az ól tetején ott üldögélt a bagoly az urával meg a kisbaglyokkal; ennek a népségnek jó füle van, értették is minden szavát a tyúknak. De csak forgatták bagolyszemüket, az anya csapkodott a szárnyaival, és rendreutasította az urát:

– Mit fülelsz! Persze már mindent hallottál, amit odalenn beszélnek! Én is hallottam, bánom is eléggé; sok mindent meg kell hallanunk, amíg kihullik a tollunk! Van itt egy tyúk, az annyira kivetkőzött magából, hogy kitépdesi a tollait, úgy illegeti magát a kakasnak!

– Prenez garde aux enfants! intett franciául az apabagoly. – Csak ne a gyerekek előtt!

– Bizony, én elmondom a szomszéd bagolyasszonyságnak! Tőle sok függ a társaságban! – S az
anyabagoly elrepült.

– Hu-hu! Hu-hu! – kiáltott be aztán a szomszédasszonyával együtt a galambdúcba. – Hallottátok? Hallottátok? Hu-hu! Van itt egy elvetemült tyúk, aki a kakas kedvéért valamennyi tollát kitépte! Bizony megfagy, ha eddig még meg nem fagyott! Hu-hu!

– Hol? Hol? – dugták ki a fejüket a galambok.

– A szomszéd udvarban! Elhihetitek, tulajdon szememmel láttam! Nem is illene elmondanom,
de hát megtörtént! Bizonyisten!

– Igaz lehet! Igaz lehet! – mondták izgatottan a galambok, aztán leturbékoltak a maguk
udvarára:

– Hallottátok? Van itt egy tyúk, de az is lehet, hogy kettő, akik minden tollukat kitépdesték, hogy kitűnjenek a többiek közül, s így tereljék magukra a kakas figyelmét. Veszedelmes játék, mert megfázhatnak, forrólázat kaphatnak, s végük. Bele is haltak mind a ketten! Bizonyisten!

– Talpra! Talpra! – kiáltott ébresztőt a kakas, és fölröppent a palánkra. Álmos volt még nagyon, de annál hangosabban kukorékolta:

– Három tyúk belehalt szerelmi bánatába! Reménytelenül imádtak egy kakast. Hogy végezzenek magukkal, kitépték minden tollukat. Bizony, csúnya história, nem is tartom meg magamnak. Adjátok tovább!

– Adjátok tovább! – cincogták a denevérek, kotkodácsolták a tyúkok, kukorékolták a kakasok:

– Adjátok tovább!

S röpült a szörnyű hír tyúkóltól tyúkólig, alvégről a felvégig, míg végre visszakerült oda, ahonnan szárnyra kelt.

Öt tyúk – így mondták – minden tollát lefosztotta; meg akarták mutatni egymásnak, melyik soványodott le jobban reménytelen szerelmében. Aztán véresre csípték-vágták egymást, míg csak össze nem rogytak, családjuk szégyenére, gazdájuk kárára! Bizonyisten!

Az a mókás kedvű tyúkocska, aki azt a kis fehér pihetollat elhullatta, persze nem ismert rá tulajdon személyére, amikor a szörnyűséges história a fülébe jutott. Kifogástalan erényű tyúk volt, hát így szólt:

– Mélységesen megvetem az efféle kacér tyúkokat! Fájdalom, elég sokan vannak. Az ilyesmit persze nem kell szótlanul tűrni, én magam fogom szellőztetni az újságokban, hadd járja be a híre az egész országot! Megérdemlik az efféle tyúkok, családjukkal együtt!

Bele is került az újságokba, olvashatta mindenki.
Úgy ám, egy pihéből könnyen lehet öt tyúk! Bizonyisten!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük