József Attila: Isten

József Attila: Isten

Láttam, Uram, a hegyeidet
s olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szívemet,
de apró szívem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
elvész az ő gyönge dadogása,
mért nem tudom hát sokkal szebben,
mint a hegyek és mint a füvek,
s ágyam alatt hál meg a bánat:
szívükben szép zöld tüzek égnek,
hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak,
ha esteledik,
s te nyitott tenyérrel, térdig csobogó
nyugalomban
ott állsz az útjuk végén –
meg nem zavarlak, én Uram,
elnézel kis virágaink fölött.

1925 ősze