Wass Albert: Az összetartás erejéről
Wass Albert: Az összetartás erejéről szóló írása az író saját tapasztalatain nyugvó történet megfontalandó gondolatokkal az összefogásról.
Wass Albert: Az összetartás erejéről
„– Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak.
Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember.
Tudják-e milyen jó szándékú, becsületes állatok azok?
Három éven át jártam ki a legelőre velök, tavasztól őszig.
Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó,
csak ember…
Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:
– Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát.
Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől.
Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert, hogy maga alá piszkolt, fektiben.
Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet.
A konda szégyene volt ez a süldő.
És éppen erre mentek rá a farkasok.
– Reggel történt, alig valamivel virradat után.
Éppen kitereltem az állatokat a karámból s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam.
A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől s azt cserkészték be a farkasok.
Négyen támadtak reá egyszerre.
De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra.
Képzeljenek csak el kétszáz egynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni,
fújva és fog csattogtatva!
Szempillantás alatt elkergették a farkasokat
s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt.
Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem fogadott vissza soha.
De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.
– Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik.
Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért.
Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok.
Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a gonoszság és az önzés. „
