Sohonyai Attila: Édesanya – videón is

Sohonyai Attila: Édesanya című verse az egyik kedvencem a kortárs íróink költeményei közül. Gáti Oszkár nagyszerű előadásában pedig még sokkal ütősebb, mint olvasva. „Hogyha magadból minden jót szétosztasz, a legtöbb neked marad.” – hát létezik ennél szebben megfogalmazott és igazabb gondolat?

Sohonyai Attila

Sohonyai Attila a jelenleg legolvasottabb kortárs magyar költő. Versei Hangos kötet című lemezen is megjelentek, ahol ismert színművészek tolmácsolásában hallgathatjuk meg a szebbnél szebb verssorokat.

Sohonyai Attila: Édesanya

Ott voltál nekem,
mikor a világ összement,
mikor szélesedett;
ott voltál mindig, ahol kellett.
Köszönöm, hogy nincs adósságom,
csak feléd, csak örök-számodra.
Köszönet érte hogy ott tarthatok,
hogy tiszta szemmel nézhetek a holnapba.
S hogy nem követelsz rajtam ezért
felesleget, kamatot, és sokat;
hogy úgy tanítottál szeretni,
hogyha magadból minden jót
szétosztasz, a legtöbb neked marad.
Köszönöm, hogy nem kesztyűvel
nyúltál soha felém, hogy engedted
az élet ütései után, hogy odatartsam
az arcom másik felét.
S hogy elém nem utat raktál, hanem
célt, hogy azt mondtad mikor
választani kellett, hogy te dönthetsz,
de ne értem, másért, csak magadért!
Köszönöm, hogy a magamra kovácsolt
düh-láncokat mindig puhává tetted,
hogy bennem a betörhetetlenséget
ostor helyett csókokkal szelídítetted.
S hogy nem fedted ellenzővel le
a szemem, mert azt mondtad,
akit erőből terelnek látni az vak marad,
s a világban szivárványra nem lelhet.
…ott vagy velem,
mikor a világ összedől,
vagy újjászületik,
hogy itt vagy mindig:
Köszönöm!

Édesanya Gáti Oszkár előadásában

Sohonyai Attila: Édesanya című versét Gáti Oszkár adja elő feledhetetlenül

Gáti Oszkár (Szekszárd, 1949. február 21. –) Jászai Mari-díjas magyar színész. Jellegzetes hangja miatt szinkronszínészként is foglalkoztatják. Leghíresebb hangjai Sylvester Stallone, Liam Neeson, Arnold Schwarzenegger, Jean-Paul Belmondo és Samuel L. Jackson, de a Bud Spencer-filmekből ismert Salvatore Borghese (Bunkó vagy, Bugsy!) magyar hangja is ő az emlékezetes …és megint dühbe jövünk c. filmben.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

2 hozzászólás

  1. Mária Lehoczki Józsefné Molnár szerint:

    Kedves Jucó! Gyönyörű szép vers! Köszönöm, hogy olvashattam és láthattam!

    • Nagy Jucó szerint:

      Kedves Marcsi!

      Nagyon köszönöm a visszajelzést. Örülök, hogy sikerült örömet szerezni ezzel a verssel.
      Minden jót kívánok: Jucó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük