Sárközi György: Virágok beszélgetése
Sárközi György: Virágok beszélgetése című versét ajánlom szeretettel.
Sárközi György: Virágok beszélgetése
– Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy bolygásodban mégis-mégis hozzám hajoltál.
Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen,
Mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében.
– Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy magányodban mégis-mégis hozzád karoltál.
Már-már sírósan becsukódó kelyhedet rámnyitottad önként,
S lelked lelkembe átejtetted, hogy ott forogjon csípős könnyként.
– Egymásmellet és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,
Kergetőzve s összeborulva, mint tengeren játszó sirályok,
Rázkódva forgó viharokban, bukdosva pergő jégesőkben,
idegenül tán mindörökké, de mindöröktől ismerősen.
– Egymás mellett és egymás ellen nyilunk mi, nyugtalan virágok,
Megtört gőgben összeakadva, mint száműzött, koldus királyok,
S úgy nézzük egymást szomorúan, kíváncsian s mindent tudóan,
Mint hulló csillagok figyelnek egymás útjára lefutóban.
Szép Ernő: Virágok
Nincs nekem kedvenc virágom,
melyik szebb, nem prédikálom,
Mind szeretem, mind csudálom,
tavasszal mind alig várom.
És szeretem én a fákat
amennyit csak szemem láthat.
Szeretem, ó, a fanépet,
a fák is olyan szépek, szépek.
Nem mások ők, nézz csak rájok:
égig érő zöld virágok.
A harangvirág sosem érzi magát egyedül, a szívében zene szól. Ez a kis virág sokkal boldogabb lény, mint a rózsa. Nem kell törődnie mások dicséretével; a rózsa kizárólag a csodálatnak és a csodálatból él; ha ez nincs meg, nem marad semmi, aminek örülni tudna. A külseje más emberekért van, a szíve üres, így hát nem is vidám. Ezzel szemben a harangvirág nem olyan szép, de „igaz” barátai vannak, akik dicsérik a melódiáiért, és ezek a barátok a virág szívében élnek.
Anne Frank
