Palotás Petra: Ő egy kicsit más…
Palotás Petra: Ő egy kicsit más… novellája szintén egy gyönyörű, szívhez szóló történet.
Palotás Petra: Ő egy kicsit más…
Lóci izgatottan várta a reggelt, már hajnalban beosont egyszer a nagyszobába, hogy megbizonyosodjon róla, még mindig ott van Zsuzsika ajándéka. Csak utána aludt még vissza pár órára, hogy aztán fél nyolckor végleg kipattanjon a zöld kockás takaró alól.
Zsuzsika ötéves volt. A legkedvesebb és a legszebb kislány az óvodában. Efelől Lócinak semmi kétsége nem akadt, mint ahogy abban is teljesen bizonyos volt, hogy kiválasztottja is hasonlóan komoly érzelmeket táplál az ő irányába, hiszen különben (egyetlen fiú vendégként) nem hívta volna meg a születésnapi zsúrjára.
Hogy a kiváltságos helyzetre Zsuzsika anyukája is rásegített egy kicsit, miszerint a sok lovacskázó és babázó kislány között az ünnepelt bátyjának, Bandikának is legyen játszótársa, szerencsére nem jutott el Lóci füléig. Édesanyja pedig óvóan vigyázott rá, nehogy megsebezze szerelmes kisfia büszkeségtől dagadó szívét.
De azért teljesen felkészületlenül mégsem akarta útnak ereszteni Lócit, ezért megemlítette Zsuzsika testvérét, és suta jószándékkal megpróbálta azt is körülírni, hogy Bandika egy kicsit más, mint a többi gyerek…
Nem tért ki a kromoszómákra, és arra sem, hogy a nyolcéves kisfiú sok kortársával ellentétben miért nem tud még olvasni, és hogy miért lassabb a társasjátékokban. A fogyatékos szót pedig még csak ki sem ejtette a száján, de hogy más, mint a többi gyerek, és Lóci legyen különösen kedves és türelmes hozzá, nem győzte hangsúlyozni.
Lóci megértően bólogatott, miközben gondolatai már a napokban többször emlegetett emeletes torta körül jártak, és a hajcsatoknál, amelyeket az édesanyját is meglepve ő maga választott ki az áruházban, csakúgy, mint a katicás csomagolópapírt, amely tervei szerint különösen nagy örömet okoz majd az óvodában is katica jelet viselő szülinaposnak.
Pontban délután három órakor csengettek az öreg bérház kapujában, ahol Zsuzsika csilingelő hangja szakította félbe a sípolást, ahogy lelkesen belekiabált a kaputelefonba:
– A harmadikra, a harmadikra tessenek jönni.
A liftből kiszállva színes luftballonnok mutatták tovább az utat, tévedhetetlenül elvezetve az érkezőket a zsúr helyszíne felé. Már vagy öt kislány toporgott az ajtóban, ki szégyenlősen hátrébb maradva, ki előretolva magát, alig várva, hogy Zsuzsika kezébe nyomhassa az ajándékot.
Lóci hirtelen megszeppenve a női túlerőn, a szokásosnál kissé szorosabban lapult anyja szoknyájához, és mintha az eddig magabiztos léptei is lelassultak volna.
De Zsuzsika mamája kedvesen integetve sietett elébük, betessékelve a vendégeket. Lóci édesanyja csak pár percet maradt, felmérve a terepet, hogy kisfia jó helyen tölti-e majd a délutánt. Az elegánsán berendezett, jó ízléssel és szeretettel feldíszített otthon hamar eloszlatta minden kétségét, majd egy nagy puszit nyomva Lóci homlokára elbúcsúzott a gyerekseregtől.
Idővel Bandika is előbújt a szobájából, néhány gyanakvó pillantás után fémkeretes kis szemüvegét megigazítva megállapította, hogy ezúttal csak a kishúgának, Zsuzsikának hoztak ajándékot a vendégek, de mielőtt csalódottságának hangot adott volna, a mamája ügyesen elterelve a figyelmét arra biztatta, hogy mutassa meg a szobáját Lócinak.
S bár Lócit egyértelműen lenyűgözte Zsuzsika a pipacsos ruhájában, a fiókokból előkerülő autókkal semmi és senki nem tudta felvenni a versenyt. Bandika büszkén mutogatta szobájának megannyi kincsét, Lóci pedig boldog megadással tett eleget a felszólításoknak, hogy most ezt, azán meg majd azt játsszák.
Olykor a lányok is belestek hozzájuk, hogy abbahagyva a gyöngyfűzést, sikongatva fogócskára csábítsák a fiúkat. A fogócskát bújócska követte, a bújócskát társasjáték. A felhőtlen kacagást csak olykor szakította félbe nyafogó civódás, amikor is az egyébként jószívű Zsuzsika zokon vette, hogy az egyik barna hajú vendég kislány pont az ő legkedvesebb babáját akarja mindenáron átöltöztetni. Márpedig az ő szobájában ő a főnök, és a Barbie igenis ma menyasszony marad!
A mama érezvén a veszélyt, tortariadót fújt, így aztán néhány pillanat múlva már maszatos kezek tömték magukba a csokoládés finomságot. Csak Bandikát nem izgatta az édesség, egy kis csendre vágyva egy szelet karalábé kíséretében néhány percre visszahúzódott a szobájába legózni.
Hamarosan azonban újra nyüzsögni kezdett a nappali, Lóci kezdeményezte a párnacsatát, és hogy ne legyen esélytelen hat cserfes kislánnyal szemben, Bandika azonnal a segítségére sietett, majd a lurkók legnagyobb gyönyörűségére Zsuzsikáék papája is beszállt a harcba.
Zsuzsika mamája minden valószínűséggel az alsó szomszédékhoz hasonlóan megváltásként üdvözölte a hat órát, amikor is egyre-másra érkeztek a meghívott gyermekekért a szülők.
Lóci édesanyja szívesen maradt még egy kávéra, így már fél hét is elmúlt, mire trolira szálltak. A kisfiú kipirosodott arccal lelkesen mesélt az anyjának a szülinapi délutánról, majd még mielőtt az rákérdezhetett volna, egy nagy levegőt véve elgondolkodva hozzáfűzte:
– Mama! De abban tényleg igazad volt, hogy Bandika egy kicsit furcsa, más, mint a többi gyerek…
A mama kérdőn és sajnálkozva nézett a kisfiára, aki így folytatta:
– Képzeld el: nem szereti a csokitortát!!
