Kosztolányi Dezső: Februári óda

Kosztolányi Dezső: Februári óda című verse 1934-ben íródott. S mint minden óda ez is fennkölt, magasztos tárgyú, gyakran bonyolult ritmikájú és felépítésű dallamos vers. Emelkedett hangvétel, feszült érzelmi állapot jellemzi. A műfaj legismertebb költeménye József Attila Óda című verse.

Hóvirág

Kosztolányi Dezső: Februári óda

Jaj, mily gödörbe buktat e február,
mily mély homályba? Csillagaim hunyó
világa hamvad. Földre ver le
szörnyű betegség.

Sorsom, mely eddig tétova ködbe bújt,
egyszerre itt van, szőnyeges és meleg
szobámba sétál, mint a farkas,
rám vicsorogva.

Ijedve futnék, ámde hová lehet?
Nincsen menekvés, zörgetek esztelen,
kemény kilincsen és vasajtón
koppan a szándék.

Csupán te állsz itt, kedvesem, árny gyanánt,
távolba mosva, sápatag és merőn,
már mint az özvegy, kit halott férj
hűtlenül elhagy.

Még sincs üres szó ajkadon és hazug
vigaszt se súgsz te. Mint a csodálatos
józan való vagy és a hűség
s mint a halál nagy.

El is felejtem a szanatórium
pálmáit és a téli-sötét delet
s a mélyből a fényes magasba
fölkiabálok.
Jó volt tevéled járni a sárgolyó
üröm-vidékét, a keserű mezőt,
ó, boldogságom édesanyja,
társam a rosszban.

Én nem szerettem önmagamat soha.
De te szerettél. Egyszerű és igaz
jóságod oly gyors, lángoló volt,
hogy utolértél.

Haj fújt a szél, még át se cikázhatott
a gondolat, hogy „meghűlök”, amikor
önzésem is előzve: „meghűlsz”,
már te kimondtad.

Lásd, így dicsérlek szakszerü, tárgyias,
pontos szavakkal, úgy, ahogy illet ez,
mert köznapi voltál te mindég,
mint a verőfény.

Kések között, a végzet a vállamon,
téged dalollak, még nyomorékul is,
száj nélkül is, szájamba sebbel,
emberi nagyság.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük