Babits Mihály: Megállj!

Babits Mihály: Megállj!

Lelkem, megállj! Ily messze kóborolni
tenéked nem szabad.
Tilosba tévedsz! szokd meg otthon ülni,
meghuzni magadat.

Ez a vidék még nem látott kaszálót;
veszélyes puszta táj.
Merész madarász, vidd haza a hálót,
erre nem jár madár.

Vagy hogyha jár, tenéked vészmadár lesz,
károdra károgó.
Kerüld keresztény! Keritő határ ez,
mint egy egérfogó.

Mint egy egérfogó, ezek a szirtek
elvesztik az utat:
Akastyánszirtek, alattuk az ördög
kopácsol és kutat.

Mágnes szirtek, melyek közt csalfa kormány
iránytű, mécsvilág.
S a szirtek és a szakadékok ormán
nyíl sok sötét virág.

Százágu tüskés óriási növények,
lombjuk szél nélkül ing.
És hogyha téved valaki közéjük,
száz karját nyújtja mind.

S polypok karja e virágok karja
már amint ölel:
Ha Isten vagy az ördög nem akarja,
nem is eresztenek el.