A Turizmus Világnapja – szeptember 27

Szeptember 27-e a Turizmus Világnapja. A rövid történeti áttekintés mellett utazási idézetek sorát hoztam a rendkívüli napra.

utazás autóval

Turizmus Világnapja rövid története

A Turizmus Világnapján az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisták és a turisztikai szolgáltatók, valamint a turisztikai szektorban dolgozók együtt ünnepelik a turizmust. A kiemelt nappal felhívják a figyelmet a szektor társadalmi, kulturális és gazdasági értékére.

1925-ben Hágában rendezték a Hivatalos Turisztikai Szervezetek Nemzetközi Kongresszusát, amelyet később az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) neveztek el. A kongresszus a turizmus fejlesztésén túl különös figyelmet fordított annak kereskedelmi oldalára is, és azokra a lehetőségekre, amelyeket a turizmus megnyithat a fejlett és a fejlődő országok gazdasága számára.

A napjainkban is ismert turisztikai napot 1979-ben hozták létre az UNWTO közgyűlésén.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2011. szeptember 27-én ünnepelte először a Turizmus Világnapját. 2013 óta a BKIK által létrehozott BUM (Bevásárlóutca Menedzsment) is állandó szereplője a Turizmus Világnapja budapesti programjainak.

Magyarországon is egyre több és egyre változtosabb programokkal ünneplik ezt a napot a turisztikai szakemberek. A 2023-as turizmus világnapi rendezvények is igen széles skálán mozognak.

Utazási idézetek

Illa berek,
inak, erek!
Én egyszer majd
megeredek,
útra kelek,
megyek,
megyek…
Puszták, hegyek
utcák, terek…
Messzi, messzi,
messzi megyek!

A föld
kerek!
Én csak
megyek!

Tamkó Sirató Károly


Hatalmas kagylógyűjteményem van, amit csak úgy elszórva tartok a világ tengerpartjain. Talán már láttad.

Graffiti


Amikor csak egy hétvégére menekül el otthonról az ember, olyankor egyszerű a képlet, de a hosszabb utazásokon mindig keresünk valamit: élményeket, felfrissülést, kalandot és még valamit.

Frances Mayes


Ha az ember soha nem téved el az életben, azt jelenti, hogy soha nem utazott el egyetlen érdekes helyre sem.

Richard Osman


Az utazás az én drogom. A függőséget csak kezelni lehet, kigyógyulni belőle sosem!

Kordos Szabolcs


A világlátás nagy nevelőiskola; nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet és kiirtja az előítéleteket.

Bengt Danielsson


A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.

Szent Ágoston


Másutt lenni jó, más világokat, más életeket megismerni, bennük részt venni vonzó, az ember valahogy tágasabban érzi magát, szelleme nyitottabb, lelke nyugodtabb, teste könnyebb lesz. Aztán persze hazamenni is jó (és majd újra elmenni is).

Lángh Júlia


Egy emberélet nem elegendő ahhoz, hogy a földgolyóbist, vagy annak akár csak a negyedét is, bejárja és megcsodálja.

Dimitri Verhulst


Nem elég elutazni valahová, készíteni néhány fényképet, majd hazamenni vagy továbbrepülni a lista következő országába. Ha úgy utazunk, hogy az ott élőkkel nem is kommunikálunk, az voltaképpen nem sokkal jelent többet annál, mint ha megnézünk egy videót a helyről az interneten.

Gunnar Garfors

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük